A körülmények most a Richternek kedveztek
Holnap érkezik a Richter első negyedéves gyorsjelentése, az elemzők optimisták, a befektetők dolgát viszont nehezíti, hogy ezúttal nem számíthatnak előzetes fogódzóra: a magyar gyártó sikertermékét az Egyesült Államokban értékesítő ír-amerikai Allergan ugyanis csak a mai tőzsdezárás után teszi közzé gyorsjelentését, és a Vraylar abban szereplő forgalmi adatait Budapesten már csak a holnapi Richter-beszámoló ismeretében lehet lekereskedni.
Az elemzői várakozásokban a gyógyszergyártó első negyedéves árbevétele mindenképp meghaladja a tavalyi 121,6 milliárd forintot, a kérdés csak az, mennyivel: a KBC 130 milliárddal kalkulál, a J. P. Morgannél (JPM) 136,8 milliárdot várnak. Ebből kiindulva jó esély mutatkozik arra, hogy az üzemi és a nettó eredmény szintjén is előrelépjen a Richter, ehhez a 17,2 milliárd forintos EBIT-et és a 22 milliárd forintos adózott profitot kellene felülmúlni. Ahogy a korábbi negyedévekben, ezúttal is meghatározó lehet a főbb tételek alakulásában a Vraylar-eladások után kapott royalty, a január–márciusi receptfelírási adatok ismeretében a KBC szerint akár 70 millió dollárt is meghaladó jogdíj érkezhet a Richter számlájára (tavaly ugyanez az időszak 27,3 millió dollárt hozott). A gyógyszergyártó bevételeinek 90 százaléka külpiacokról származik, ezért mind a forgalom, mind a készletek és a vevőkövetelések átértékelése miatt nagy a szerepe a fontosabb devizaárfolyamok alakulásának. Bár a gyógyszergyártási szegmens fő piacának számító Oroszország devizája gyengült a forinthoz képest, de az euró és a dollár erősödése kedvező volt a Richter bevételének és pénzügyi eredményének alakulásában.
Az üzemi eredmény a KBC szerint 22,5 milliárd forint fölé javulhatott, a JPM szakértője egymilliárd forinttal kevesebbre számít. Egyelőre nem tudni, egyszeri tételeket elszámolt-e a negyedévben a Richter, az enélkül kalkulált negyedéves adózott eredmény 23–26 milliárd forint között alakulhatott.
Jóváhagyták az AbbVie–Allergan-ügyletet
Célegyenesbe fordult az Allergan felvásárlása, az AbbVie megkapta az ügylet jóváhagyását az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottságtól. A 63 milliárd dollár értékű tranzakció engedélyezése érdekében az Allergan több készítményét is eladni kényszerült, ezek az AstraZenecához és a Nestléhez kerültek. | VG


