BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Célpontokat keres az Akko Invest

Az Akko Invest francia Riviérán fekvő szállodájának felújítása zajlik, a cég ingatlanportfóliója eközben új elemekkel, részesedésekkel bővült. A vezetés nyitott az újabb akvizíciókra is.

Az Akko Invest papírjai azok közé a részvények közé tartoznak, amelyek eddig viszonylag kicsi vérveszteséggel úszták meg a járványt. Az év eleji 440 forintról ugyan március közepére 276 forintig is lecsúszott az árfolyam, ám onnan szép lassan visszakapaszkodott 400 forint közelébe. Persze az is igaz, hogy februárban, még a járvány súlyosbodása előtt, az Akko papírjaira 500 forint felett is kötöttek üzleteket.

Társaságunk holdingként működik, több vállalatban rendelkezik részesedéssel, így a portfóliója kiegyensúlyozott, diverzifikált – mondta a Világgazdaságnak Prutkay Zoltán, a tőzsde Standard kategóriájában jegyzett részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke arra a kérdésre, hogy mennyire viseli meg a céget a pandémia. Hozzátette, a menedzsment meggyőződése, hogy a cégcsoport befektetési portfóliója hosszú távon értéknövekedést mutat fel, növeli a részvényesi értéket. A cégelnök addig is arra számít, hogy nyáron folyamatosan enyhülni fognak a korlátozások.

A holdingstruktúrára visszatérve, a tőzsdei cég hat ingatlanhasznosítással és -fejlesztéssel foglalkozó társaságot szerepeltetett a tavalyi évet lezáró konszolidált beszámolójában, amelyek mindegyike egy-egy ingatlanbefektetésért felelős. Az ingatlanok összértéke az év végén 4,26 milliárd forint volt. Közülük a legígéretesebb a franciaországi Antibes-ban, a Földközi-tengertől egyutcányira található Cyrano Hotel, a maga 1,7 milliárd forintos értékével. A felújításra szoruló szálloda már akkor is zárva volt, amikor az Akko csoport megszerezte. A jelenlegi helyzet természetesen késlelteti a felújítás befejezését – mondta Prutkay Zoltán, de hangsúlyozta, hogy az igazgatótanács mindent meg fog tenni, hogy a lehető leghamarabb végezzenek az apartmanok renoválásával, és megkezdhessék végre a hasznosításukat. Az Akko Invest az idén is növelte részesedését az említett cégek némelyikében, többséget szerzett egy újabb ingatlanos társaságban, és jelenleg is folyamatosan vizsgálja a kedvező befektetési lehetőségeket.

A tavalyi évet 731 millió forint veszteséggel záró cégcsoport legmeghatározóbb tulajdonosa közvetve ifjabb Ádámosi György, aki április végén a Chantili Invest Zrt.-n keresztül újabb 8,4 százalékos pakettet vásárolt, így már a részvények 23,6 százalékával rendelkezik. Mivel Ádámosi részt vett az AutoWallis és az Appeninn új tulajdonoshoz közvetítésében is – aminek eredményeként az AutoWallis új profilt kapott –, az Akko esetében is sokan erre számítottak. Ráadásul februárban Veres Tibor, az AutoWallis többségi tulajdonosa a Dayton Invest révén beszállt az Akkóba egy 10 százalékos csomaggal. Prutkay Zoltán azonban nem árult el érdemi információt egy meghatározó új tulajdonos potenciális megjelenéséről, csupán annyit közölt, hogy ha a részvényesi struktúrában olyan változás áll be, ami kihat a társaság működésére, akkor ahhoz az igazgatótanács is alkalmazkodni fog.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.