BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekedési fókuszra váltott a Raiffeisen

Bár a negyedév végén a konzervatív tartalékolás miatt még veszteséget könyvelt el, az első négy hónap után már nyereséges a Raiffeisen Bank. Zolnai György vezérigazgató szerint újraindulás esetén két héten belül visszaállnak a rendes munkaidőre a pénzintézetnél.

Három éve vezeti a Raiffeisen Bankot. Mi valósult meg a terveiből, és mi nem?

Szerencsésnek tartom magam, a terveimet és az ígéreteimet nagyjából sikerült megvalósítanom, persze nem vagyunk a feladatok végén. A legnagyobb erénynek azt tartom, hogy minden évben nyereséges volt a bank. Ehhez persze hozzájárult a gazdaság fejlődése, de azt gondolom, hogy a mostani 20-30 milliárdos nyereségesség már fenntartható alapokon nyugszik. A legfontosabb talán az volt – és itt biztosan tovább kell még dolgoznunk –, hogy teljes legyen a kultúraváltás. Olyan szervezetet kellett átalakítani, amelynek előzőleg volt nyolc nehéz éve, és a tervezést a költségtakarékosság szabta meg. Idő kell arra, hogy kockázatiról növekedési fókuszra álljunk át. E téren már van ok a büszkeségre: egy másik vállalásom a lakossági hitelezés újraindítása volt. Itt mindent elárul, hogy tavaly decemberben a piaci súlyunk feletti, 10 százalékot meghaladó részesedést értünk el a jelzálog-hitelezésben, valamint a babaváró és a személyi hitelek terén is erős a pozíciónk. Ebben sokat segített, hogy felgyorsítottuk a digitalizációs fejlesztéseinket. Ennek köszönhető például, hogy az ügyfeleink a piacon elsőként indíthatnak fizetési kérelmet az azonnali fizetéshez kapcsolódva más banknál vezetett számlára is.

A merész terveket nagyban átrajzolta a koronavírus-járvány – a bank az első negyedévre veszteséget jelentett.

Fontos látni, hogy a bank konzervatív gyakorlatot folytat, így például az egész éves bankadót mindig lekönyveljük az első negyedévben. Ezért ez az időszak a korábbi években is csak nullszaldó körüli volt, és az első négy hónap után már úgy is nyereségesek vagyunk, hogy megkezdtük a koronavírus-járvány miatti céltartalékképzést. Az első három hónap teljesítménye kifejezetten pozitív volt: az üzleti teljesítményünk, valamint a hitelezésünk és a bevételünk is a tervek felett alakult. Áprilisban érezni lehetett a hitelezésben a megtorpanást, az üzleti forgalom esése a bevételi oldalon is mutatkozott, hiszen például kevesebb átutalást indítottak a cégek. A vidéki nyitás előtt hetekig feleannyi ügyfél jött be a fiókokba, sokkal kevesebb megbízás érkezett. Mivel hétfőtől Budapesten és Pest megyében is életbe léptek az enyhítések, arra számítunk, hogy gyorsan újraindul az üzlet.

A vírushelyzet miatt a bank dolgozói jó részének csökkentették a munkaidejét. Ez az intézkedés mekkora kört érint, és mennyi időre szól?

A folyamatainkat áttekintve három hónapra terveztük a május elején bevezetett intézkedéseket, ám sikeres újraindulás esetén – ha visszaáll az ügyfélforgalom – maximum két héten belül teljesen ki tudjuk vezetni őket. Ezzel a lépéssel az volt a cél, hogy minden munkahelyet megtartsunk, mert azzal számoltunk, hogy a gazdaság gyors visszapattanása esetén mindenkire szükség lesz. Az érintettek körét városra, fiókra, leterheltségre és élethelyzetre lebontva határoztuk meg – hiszen például sokgyermekes szülőnek most még segítség is lehet, ha több időt tölthet a szintén otthon lévő gyermekeivel. Olyan megoldást dolgoztunk ki, amely a munkaidő csökkenéséből eredő bérveszteséget a legalacsonyabb fizetésű munkatársaknak teljes mértékben kompenzálja, míg a felső vezetők bére automatikusan csökkent.

Milyen forgatókönyvekkel számolnak a gazdaság újranyitásában, és ez hogyan hathat majd a bankra?

Bizakodó vagyok. Elemzőcsapatunk szerint a magyar gazdaság most válságálló, a járványt megúszhatjuk 3-4 százalék körüli visszaeséssel, miközben az EU-ban ennek nagyjából a duplájával zsugorodhat a gazdaság. A McKinsey legfrissebb elemzése szerint a bankszektor eredményessége az Egyesült Államokban 56, az uniós országokban 43 százalékkal eshet, és a felépüléshez három év kell. Mi ezt a zuhanást jó eséllyel elkerülhetjük. Lesznek veszteséges bankok, ám a Raiffeisen remélem nem tartozik majd közéjük. Látni kell, hogy a magyarországi gazdaságvédelmi intézkedések az egyik legátfogóbb módon juttatták a vállalatokat forráshoz, a világon párját ritkító csomag állt össze az MNB és a kormány jóvoltából. Azt gondolom, hogy a legnagyobb hatása az NHP Hajrának lesz, de természetesen kínáljuk majd a vállalkozó partnereinknek az MFB hitelcsomagjait is, élni fogunk a Garantiqa kezességvállalásával, kkv-ügyfeleinknek pedig a napokban piacra került új Széchenyi hiteltermékeket is ajánljuk. Emellett tovább erősítjük kapcsolatunkat az Eximbankkal, amelynek termékei értékesítésében piacvezetők voltunk korábban. Összességében a vállalati területen nem is számítok visszaesésre: a hitelkihelyezés kevesebb lesz, ám az állományban óvatos növekedést várunk. Igaz, ehhez azért az elmúlt években kialakított jó ügyfélkapcsolat kell. A lakossági hitelkihelyezés két negyedéven át visszafogottabb lesz, bár a március és az április a vártnál kedvezőbben zárult. Remélem, hogy szeptemberben és októberben már újra a korábbi szintekhez közelíthetünk a jelzáloghiteleknél.

Egy konferencián figyelmeztetett, hogy – főleg a lakossági területen – nagyobb a túl hosszú moratórium kockázata. Hogyan mérsékelhetik a bankok ezt a kockázatot?

Látni kell, hogy a háztartások legtöbbször havi kiadásokkal terveznek. Ha egy tétellel hónapokig nem kell számolni, nehezebb lesz visszaállni a korábbi törlesztési szintre. Úgy tervezünk, hogy viszonylag korán, ősszel felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy gondolkozzanak előre, és bár reméljük, hogy október–novemberre rendeződik a most esetleg pénzügyi gondokkal küzdő ügyfelek anyagi helyzete, könnyített fizetési programokat készítünk elő a moratórium utáni időkre. Emellett – ahogy már szóba került – kötelezően konzervatív tartalékolással készülünk a jövőre.

És hogy készülnek a költözésre?

Érdekes helyzetben vagyunk: a járvány miatt mi is erősen visszafogtuk a központok működését – a két központi irodánkban az 1500 dolgozóból 200-300 van bent naponta. A kollégák már kérik, hogy végre lehessen bemenni, hiányzik a személyes kontaktus és főleg a nem tervezett találkozók hatékonysága, amit az online meetingek nem tudnak pótolni. Az új központunkba június közepétől költözünk át, azt remélem, az ottani, modernebb irodakultúra és egyszerűbb kapcsolattartás még hatékonyabbá teszi majd a munkánkat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.