BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekorderedmény homályos jövőképpel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Rekordot rekordra halmozott a Master­plast az első negyedévben, részben a márciusi építőipari felvásárlási láznak köszönhetően. A járványhelyzet hatásai alól ők sem tudják kivonni magukat, de bíznak a gazdaságélénkítő programokban.

A főbb eredménysorokon két számjegyű növekedésről

számolt be tegnap a Mas­terplast, az első három hónap csaknem 25 millió eurós árbevétele és 1,1 millió eurós EBITDA-ja mindenkori csúcs az évnyitó negyedévek sorában. Noha a devizaárfolyamok miatt a pénzügyi eredményt 44 ezer eurós veszteség terhelte, az adózott nyereség így is csaknem 15 százalékkal, 272 ezer euróra ugrott. A rekorderedmény elérésében nagy szerepet játszott a március néhány hetét jellemző, kiemelkedően magas hazai kereslet, az egészségügyi veszélyhelyzet miatt ugyanis óriási vásárlási hullám indult. Bár az új beruházások száma csökkent a hó közepétől, a kifutó építőipari projektek befejezéséhez szükséges szigetelőanyagokat még gyorsan megrendelték a kivitelezők, hogy a korlátozások miatt fellépő alapanyaghiány ne akadályozhassa az átadásokat. A társaság forgalmának mintegy felét adó homlokzati szigetelőrendszereknél részben ezért 14 százalékkal több bevételt könyvelhettek el, de nagyot nőtt az igény a szárazépítészeti termékek iránt is.

A meghatározó hazai piacon 29 százalékos forgalomnövekedést ért el a vállalat, de csaknem harmadával bővült a romániai árbevétel is. Az európai piacokon azonban már éreztette negatív hatását a koronavírus, a korlátozások miatt az exportpiacokon 10 százalék feletti visszaesést tapasztalt a Masterplast. Az idén bizonytalan építőipari környezettel számol, a kilátások romlása pedig mind a forgalmára, mind a működési eredményére negatívan hathat. A járványhelyzetben az osztalékfizetést a pénzügyi stabilitás megőrzése és a beruházások finanszírozási igénye miatt egy évvel elhalasztotta a társaság.

„Március közepétől megnehezült a működés, és a meg­ren­de­lésállomány is csökkent. A negatív trend áprilisban folytatódott, ekkor a nemzetközi áruszállítás a nyugat-európai országokra korlátozódott, a vírus által legsúlyosabban érintett országokban pedig szünetelt is, emiatt az export visszaesett” – válaszolta a Világgazdaság megkeresésére a társaság. A csökkenő kereslet hatását a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó állami támogatás kihasználásával is ellensúlyozná a vállalat, ebben a diffúziós tetőfólia-gyártási és termékfejlesztési projektjeikkel vennének részt. Elbocsátások nem voltak, és ilyet nem is terveznek, ám egyes feladatoknál csökkentett munkaidőt vezettek be, és igénybe vennék az ehhez társuló állami bértámogatást.

A korlátozások fokozatos feloldásával a munka visszaterelődhet a hétköznapi mederbe, a hosszabb építőipari ciklusok miatt azonban idén enyhén csökkenő megrendelésállománnyal számolnak. Az 5 százalékos áfakulcs kivezetése zsugoríthatja az újlakás-piacot. Ezt az egyéb kormányzati intézkedések csak 2021-től ellensúlyozhatják, ezek együttes hatása még nem mérhető a Masterplast szerint. A cég az ágazat tartós visszaesésének elkerülése érdekében új állami támogatási programok elindítását látja szükségesnek az épületfelújítás és az utólagos hőszigetelés terén.

Hatalmas értékleírás a Wienerbergernél

Alapvetően sikeres első negyedévet zárt a világ legnagyobb falazótégla-gyártó vállalatának számító Wienerberger. Az osztrák vállalat forgalma 2 százalékkal, 793 millió euróra nőtt, a 105 milliós tisztított EBITDA pedig mindössze 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi rekordtól. Az önmagában erős működési eredményt azonban nagymértékben rontotta egy egyszeri, 116 millió eurós goodwill-leírás, amelynek következtében az adózott eredmény 106 millió eurós veszteségre váltott az egy évvel korábbi 27 milliós pluszról. A járvány miatt idén 15-20 százalékos forgalomcsökkenésre számítanak, ha nem lesznek újabb korlátozó intézkedések. Az EBITDA a 440–480 millió eurós sávba érhet az év végére. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.