A befektetők egy részét aggasztja a Magyar Telekom aukciója
A Magyar Telekom maximum 5,2 milliárd forintos részvény-visszavásárlási aukciójára éppen egy hét múlva kerül sor, és számos befektető mérlegeli, hogy felajánlja-e részvényeit június 25-én, de nem mindenki igazodik ki a közzétett feltételek, szabályok között.
Számos tőzsdézőt izgat az a kérdés, hogy mennyire lesz interaktív az aukció, tehát bele lehet-e látni a kártyákba, és az így megszerzett információk birtokában mód nyílik-e az ellenajánlat módosítására. Az ajánlattevő Magyar Telekom ezzel kapcsolatban a Világgazdasággal közölte, hogy az ajánlati könyv zárt lesz, azaz nem lesz látható a többi részvényes ajánlata. A már megtett ajánlat visszavonására, módosítására a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) MMTS1 szabályzata – amely a tőzsde honlapján megtalálható – és a befektetési szolgáltató feltételei lesznek irányadók.
A kisbefektetők amiatt is az aggodalmukat fejezték ki, hogy a rendelkezésre álló 5,2 milliárd forintos keretet nem tölti-e ki gyorsan néhány nagytulajdonos ellenajánlata. Szerintük félő, hogy a kisebb pakettek tulajdonosai hoppon maradhatnak. A Telekom nem tartja megalapozottnak az aggodalmat, mivel az ajánlatokat nem a beérkezésük sorrendjében fogadják el, hanem, ahogy a pénteki közleményben is szerepelt, az aukciós rendszer által befogadott eladási ellenajánlatokat ár szerint rendezik sorba. Ezt követően a Telekom a beérkezett ellenajánlatok és a részvényenkénti ellenértékre vonatkozó korlátok figyelembevételével, belátása szerint meghatározza az elfogadott legmagasabb árszintet. Az alacsonyabb áron tett ellenajánlat megelőzi a magasabb áron tett ellenajánlatot. Ha az elfogadott legmagasabb árszinten szereplő valamennyi ellenajánlat szerinti ügyletet már nem lehet megkötni, mert erre a keretösszeg nem elegendő, az allokáció arányosan történik.
Az egész aukció megítélésével kapcsolatban, és a technikai részletek megvilágítása érdekében megkérdeztük Virág Ferencet, a Random Capital egyik tulajdonosát is. A szakember először is hangsúlyozta, hogy saját személyes véleménye szerint felfoghatatlan és értelmezhetetlen, hogy miért van szükség az aukcióra, miért nem folyamatos vásárlásokkal veszi vissza saját papírjait a Telekom. Ez nemcsak a kisbefektetők, hanem az egész piac számára is jóval kiszámíthatóbb lett volna. Egyébként a Randomnál teljesen online módon lehet majd bevinni az aukciós modulba az ellenajánlatokat, ami szerinte garanciát nyújt a kisbefektetők számára is. Virág Ferenc reálisnak tartja ugyanakkor a kisbefektetők aggodalmát, hogy főként a nagyobb játékosok tudnak élni a lehetőséggel, mivel több brókercégnél offline kerülnek be a rendszerbe az ellenajánlatok.
A Random Capital tulajdonosa azt sem érti, hogy miért nem egész napra függesztik fel június 25-én a Telekom kereskedését. Úgy véli, átláthatóbb lett volna a szituáció, ha az előző napi záró árfolyam a kiindulási alap.
A Telekom
5,2
milliárd forintos keretösszeget jelölt meg


