BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fúziós évben is erős a Takarék

A fúziót lezáró évben – a hitelintézeti csoport 2019-ben két lépésben egyesített tizenkét takarékszövetkezetet, két regionális bankot és a Takarék Kereskedelmi Bankot – a Takarék csoport mérlegfőösszege 3,3 százalékkal, 2486 milliárd forintról 2568 milliárd forintra emelkedett, és saját tőkéje elérte a 275 milliárd forintot.

A november 1-jétől immár egységes pénzintézetként munkáját megkezdő Takarékbank a magyar piac egyik legnagyobb szereplője lett, 1,1 millió ügyfelet szolgál ki, s az ország messze legnagyobb fiókhálózatát üzemelteti. A pénzintézetek egyesülése tetemes egyszeri költségekkel járt: a termékek és szolgáltatások konszolidációja, a szervezet működésének átalakítása, az új munkafolyamatok bevezetése, a szervezeti struktúra és kultúra fejlesztése, valamint a háttérfolyamatok és az informatika területén elvégzett munkák összesen több mint tízmilliárd forintot emésztettek fel. Az átalakítás csoportszinten rendkívül komoly erőforrásokat kötött le, egy év alatt 600 ezer munkaórát töltöttek a fúziós előkészületekkel a takarékok munkatársai az üzletmenet folyamatos fenntartása mellett. Hogy mindez jól sikerült, azt az üzleti eredmények igazolják: a bankcsoport 68 milliárd forintos nettó kamatjövedelmet és 52,5 milliárd forintos nettó jutalékot ért el, a nettó bevétel 3,2 százalékos bővülése egyrészt a nagyobb jutalékbevételnek, másrészt az értékpapírokon realizált eredménynövekedésnek tudható be.

A pénzintézet ügyfélhitel-állománya 19 százalékot meghaladó mértékben nőtt, ezen belül az agrárhitelezés 22 százalékkal erősödött, így a Takarékbank a piac három legnagyobb szereplője közé lépett. Piacvezető az MFB Pontok (59 százalékos részesedés) és a Széchenyi-kártya program (36 százalékos részesedés) termékeinek értékesítésében is.

A lakossági területen minden ötödik CSOK-forintot a bankcsoport közvetített ki, míg a babaváró hitelnél 8,5 százalékos a részesedése.

A hitelintézeti csoport a fenti folyamatok eredményeképp 2019-ben 7,1 milliárd forint konszolidált adózott eredményt és 14,9 milliárd forint konszolidált teljes tárgyévi nyereséget ért el.

A csoport konszolidált eredménye

7,1

milliárd forint volt

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.