BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig moccant nyitáskor a BUX

A BUX 37 316,41 ponton nyitott csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,63 pontos csökkenéssel, 37 316,41 ponton nyitott csütörtökön.

A szerdai záró értékéhez képest lényegében nem változott.

Óvatos optimizmust képviselt az elemző a nyitás előtt

Mérsékelt emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint, délután az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése hozhat mozgásokat a részvény-, és a devizapiacokon.

Varga Zoltán elmondta: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában emelkedésre számít, bár az előző napi „szárnyalásnál” kisebbre. A bankpapír szerdán több mint 5 százalékot emelkedett, a következő technikai ellenállás 11 760 forintnál húzódik. A Mol jegyzése visszatért a 2 ezer forintos szint fölé, amennyiben ezt meg tudja tartani, javulhat a technikai képe. A Richter is felfelé korrigált, 6800 forintnál fontos ellenállás van, míg támasz 6600 forintnál. A Magyar Telekom továbbra is a 380-400 forintos kereskedési sávban mozoghat – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1349,63 pontos, 3,75 százalékos emelkedéssel, 37 317,04 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 24,4 milliárd forint volt.

  • A Mol 96 forinttal, 5,01 százalékkal 2012 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 590 forinttal, 5,46 százalékkal 11 390 forintra nőtt, forgalmuk 16 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,38 százalékkal 394,50 forintra gyengült, forgalma 305,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,80 százalékkal 6770 forintra emelkedett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
  • Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.