BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enyhe mínuszban zárt a BUX

M. E. | Napközben folytatódott a korrekció az euró­pai börzéken, mivel globálisan inkább romlott a pandémiás helyzet. Ám késő délután erőteljes felzárkózásba kezdtek földrészünk ­tőzsdemutatói. Végül a BUX mindössze 0,2 százalékkal gyengült, és 37 341 ponton fejezte be a kereskedést. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt. Az OTP-részvények is 0,2 százalékkal lejjebb zártak, árfolyamuk 9 milliárd forintos forgalom mellett a nap végére 11 470 forinton állapodott meg. Rosszabbul jártak a Mol részvényesei, hiszen az olajpapír kurzusa 1,1 százalékkal, 1941 forintra csökkent. A Richter árfolyama ellenben 0,5 százalékkal, 6890 forintra, míg a Magyar Telekomé 0,8 százalékkal, 386 forintra nőtt. A kispapírok közül a Delta 3,4 százalékkal 100 forintig ralizott, és kötéseinek értéke megközelítette a 200 millió forintot. Csaknem 9 százalékkal – igaz, minimális forgalomban – gyengült viszont a Gloster, pedig az Xtend-piac újonca tegnap közölte, hogy nagy értékű informatikai eszközök szállításáról írt alá szerződést. A forint gyengült, az euró lapzártakor 347,6 forinton állt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.