BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödés nyitáskor Nyugat-Európában

London, Párizs és Frankfurt is pluszban kezdte a kereskedést. A BUX csökkenéssel kezdett.

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

  • A londoni FTSE-100 index 0,99 százalék,
  • a frankfurti DAX-30 index 1,66 százalék,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 1,72 százalék pluszt jelzett a kereskedés első perceiben a csütörtöki záróértékéhez képest.
  • Továbbra is negatív formában a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 39,39 pontos csökkenéssel, 37 220,67 ponton nyitott pénteken.

    Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,64 százalékkal, Frankfurtban a DAX-30 index 0,45 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index pedig 0,21 százalékkal gyengült.

    Fotó: Shutterstock

    A pénteki európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1366 dolláron állt a csütörtök esti 1,1323 dollár után.

    Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 39 cent (0,98 százalék) emelkedéssel, 40,38 dolláron állt.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.