BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzbírságot kapott az MKB Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 7 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MKB Bankra, mert 2018 és 2019 folyamán nem biztosította a havi 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét másfél ezer ügyfelének – közölte tegnap a jegybank. Az MNB kötelezte továbbá az MKB-t, hogy térítse vissza a jogsértően felszámított díjat. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor, hogy a pénzintézet már a vizsgálat előtt kijavította a hibát, és megtérítette a kár 90 százalékát. | M. E.

Kevés hamburgert adott el az étteremlánc

Globálisan mintegy 30 százalékkal esett vissza a McDonald’s értékesítése az április elejétől május végéig terjedő időszakban. Az étteremlánc tegnapi közleménye szerint Amerikában jóval kevésbé, 5 százalékkal csökkentek az eladások. A különbség abból adódik, hogy

a cég USA-n kívüli piacain jóval súlyosabb hatásuk volt az elrendelt járványügyi intézkedéseknek az értékesítésre. Az Egyesült Királyságban például még

a drive-thru – a járművel igénybe vehető – éttermi szolgáltatásokat is le kellett állítani, és ezek is csak június elején indulhattak újra. | C. D.

Újra termel a VW összes üzeme

Egyes esetekben akár tízhetes szünetet követően világszerte újraindították a futószalagokat mind a 16 Volkswagen márkájú autókat készítő gyáregységben, utoljára a mexikói Pueblában vették fel a munkát – közölte tegnap a wolfsburgi konszern. Míg Európában csak márciusban állították le a termelést, Kínában áprilistól már újraindult az autógyártás. A kiesés miatt a menedzsment

a második negyedévben üzemi szinten is veszteségre számít, ám az egész üzleti év tekintetében ismét nyereséget remél. | M. E.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.