BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább veszi részvényeit az OTP Bank

M. E. | Serényen gyűjtögeti a saját részvényeit az OTP. A legnagyobb magyar bank esetében korábban 100 ezer darab részvény volt a napi vételek mennyisége, de a múlt héten már 200 ezer darabra ugrott, az utóbbi napokban pedig 150 ezer körül mozog. Idén összesen már több mint 35 milliárd forint értékben vásároltak vissza saját részvényeket.

Kérdés, hogy a sajátrészvény-­vásárlások mennyiben befolyásolják az OTP árfolyamát. Nagy András, az Erste Bank részvényelemzője elmondta a Világgazdaságnak, hogy egy korábbi közgyűlési döntés értelmében az OTP által megbízott brókerek a teljes részvényállomány 10 százalékáig vehetik a részvényeket, de a tegnapi bejelentés szerint még mindig csak 0,51 százalékon állnak. Önmagában még a napi 200 ezres tételek sem drágítják a papírokat – tette hozzá –, hiszen átlagban egymillió OTP-részvény fordul meg naponta a parketten. Úgy látja, inkább általános bizalomerősítő lépésről lehet szó. Izgalmas kérdés az Erste elemzője szerint is, hogy mi történik majd ezekkel a részvényekkel. Az OTP nem szokta bevonni a papírjait, a legvalószínűbb, hogy később magasabb áron újra eladják, vagy javadalmazásra fordítják őket, továbbá felmerülhet akár egy speciá­lis átváltható kötvény kibocsátásához való felhasználás is, amilyet 2006-ban bocsátott ki az OTP, és Opus Securities néven vált ismertté.

Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési üzletágának vezetője sem gondolja, hogy az OTP saját vásárlásai miatt emelkedne az árfolyam, ám – mint megjegyezte – amikor még 9000 forint körüli szinten járt a részvény, lehetett árfolyammegtartó hatása. Nem rendkívüli a napi 200 ezer darabos mennyiség – tette hozzá a szakértő –, hiszen még olyan messze van a 15 ezer forint körüli árfolyamcsúcs.

Idén a nagybank 35

milliárd forintért vett a saját papírjaiból

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.