Utasbiztosítás: fontos tudni, mi áll benne
Enyhültek a külföldre utazásokkal kapcsolatos korlátozások, ám a koronavírus okozta bizonytalanság korántsem múlt el, a járványügyi helyzet országról országra gyorsan változhat, ezért a korábbinál is fontosabb, hogy az utazók pontos információkkal rendelkezzenek arról, hogy az adott útra megkötött utasbiztosításuk milyen védelmet nyújt – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az MTI-vel. Közleményük szerint az utasbiztosításokban szereplő sürgősségi orvosi, illetve kórházi ellátási költségeket – a szerződésben szereplő egyéb járulékos költségekkel együtt – koronavírus-fertőzés esetén ugyanúgy térítik, mint más megbetegedéseknél. Ugyanakkor nem tartozik a térítés körébe sem a karanténnal kapcsolatban felmerülő többletköltség, sem a fertőzés veszélye miatt visszamondott utazás költsége. A lemondott utak árát az utazási irodák, a törölt repülőjáratokét az adott légitársaságok kötelesek visszatéríteni.
Az utasbiztosításokat nyújtó biztosítók kikötik, hogy a fedezet csak olyan földrajzi területekre terjed ki, amelyek nincsenek a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által kiadott, utazásra nem javasolt térségek listáján, amelyen szerepelnek fokozott biztonsági kockázatok rejtő országok is.
Tovább nő a Hungarikum csoport
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. stratégiai befektetőként többségi tulajdont vásárolt az eddig leginkább a hazai építőipari vállalatok biztosításainál, illetve a hitelbiztosítási területen jelentős eredményeket elérő HUNInsurance Partners Biztosítási Alkusz Kft.-ben. Az új szerzemény csatlakozik a Hungarikum Alkusz cégcsoport tagvállalataihoz, és HUNInsurance Biztosításközvetítő Kft. néven működik tovább. Az új cég a holdingrendszerben épülő csoporton belül önálló marad, a vállalat ügyvezetője Kárpáti Gábor marad.


