BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Webboltok: aktívabbak a fiatalok

B. M. T. | A K&H ifjúsági indexe szerint a fiatalok 96 százaléka vásárolt már az interneten, ami növekedést jelent, hiszen az arányuk 2016-ban még csak 89 százalék volt. A webáruházakból rendszeresen vásárló fiatalok aránya 26-ról 37 százalékra nőtt. A termékeket a fiatalok 63 százaléka jellemzően utánvéttel fizette ki, 55 százalékuk viszont fizetett már webáruházban sima vagy virtuális bankkártyával.

Az érintettek rossz tapasztalataikról is beszámoltak: a leggyakoribb probléma az volt, hogy késett a kiszállítás, de több mint 40 százalékukkal az is előfordult, hogy nem kapták meg az előre kifizetett árut, harmaduknak pedig ugyan szállítottak, de nem azt, amit megrendeltek. A fiatalok nagy része már eladóként is fellépett, 65 százalékuk értékesített valamit az internetes hirdető­oldalak egyikén. „A kutatásból is látszik, hogy egyre több fiatal nyitott mind az online vásárlásra, mind pedig a bankkártyás, virtuális fizetésre” – emelte ki Patonai István, a K&H informatikai vezetője.

A válaszadók

65

százaléka már eladóként

is fellépett a neten

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.