BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP-n csattant a nap végén az ostor

A történelmi léptékben visszaeső amerikai GDP-adat és a pandémia gazdasági hatásait felfedő második negyedéves vállalati gyorsjelentések az európai befektetők kedvét is lehűtötték tegnap. A kontinens vezető indexei 3 százalék feletti veszteséget könyvelhettek el, a pesszimista nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde kisebb csökkenéssel megúszta a napot. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb, az utóbbi hetekben megszokottnál jóval magasabb, 13,5 milliárd forintos forgalomban. A rossz gazdasági adatok leginkább az OTP-nek ártottak, a bankpapír kurzusa 4,2 százalékkal, 10 350 forintra esett, a Magyar Telekom 0,8 százalékkal gyengült. A Mol és a Richter jelentősen felülteljesítette a piacot, az olajrészvény 2 százalékos emelkedéssel, 1800 forint felett zárt, a Richter pedig 3,3 százalékos menetelés után egészen 6610 forintig emelkedett. A pesti parketten az EHEP teljesített legjobban 4,8 százalékos ralival, a pólus másik végén a Duna House azonos mértékű zuhanással fejezte be a napot. A forint árfolyama nem változott számottevően a piaczárásig, az euróért 345, a dollárért pedig 293 forintot kértek késő délután.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.