BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenéssel zárt a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A BUX 35 747,71 ponton zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 741,71 pontos, 2,03 százalékos csökkenéssel, 35 747,71 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az európai piacokon a hétfői felpattanást követően profitrealizálás rajzolódik ki. Az elemző szerint a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak dominálják a hangulatot, miután az Európai Bizottság csökkentette az idei, illetve jövő évi növekedési várakozást. Így lassabb talpraállási folyamat rajzolódik ki a kontinensen, ami óvatosságra késztette az európai szereplőket – mutatott rá.

Hozzátette, ugyanez tükröződik a hazai parketten is, ahol a nagypapírok közül egyedül a stagnáló Magyar Telekom mondható némileg ellenállónak, a többi vezető részvény árfolyama esett.

Az amerikai piacon az elemző szerint vegyes a kép, szintén általános gyengeség látható, ugyanakkor a nagy technológiai papírok erejének köszönhetően a Nasdaq index felülteljesítő.

Az Európai Bizottság kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzése szerint az EU gazdasága idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre.

Az euróövezet gazdasága a tavasszal becsült 7,75 százalékhoz képest idén 8,7 százalékkal fog zsugorodni, majd 2021-ben várhatóan a korábban jelzett 6,5 százalék helyett 6,1 százalékos növekedési pályára áll.

Az unió egészében a gazdasági teljesítmény 2020-ban a tavaszi, 7,5 százalékos előrejelzéshez képest nagyobb mértékben, 8,3 százalékkal csökken, 2021-ben pedig a korábban becsült 6 százalék helyett megközelítőleg 5,8 százalékkal tud majd bővülni.

  • A Mol árfolyama kedden 37 forinttal, 1,99 százalékkal 1822 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,41 százalékkal 10 940 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 383 forintot ért, forgalma 174,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 165 forinttal, 2,42 százalékkal 6655 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3447,70 ponton zárt kedden, ez 7,87 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.