Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek
Frankfurt kivételével csökkenéssel zártak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdék. A hangulatot ismét rontotta az amerikai-kínai feszültségek éleződése és az új koronavírussal megfertőződöttek számának gyors emelkedése.
mínuszban fejezte be a kereskedést.
esett az irányadó tőzsdemutató.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,21 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,27 százalékos, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,24 százalékos mínuszban zárt.
A BUX mínuszban fejezte be a kereskedést.
A nap vesztesei az utazással és szabadidő eltöltéssel kapcsolatos vállalatok voltak annak nyomán, hogy Nagy-Britanniában a hétvégén azonnali hatállyal elrendelték, hogy a Spanyolországból érkezők két hétre karanténba kerüljenek a fertőzöttek számának megugrása miatt. A szektor alindexe 3,3 százalékkal esett.
A légitársaságok közül a Ryanair árfolyama majdnem 4 százalékkal csökkent, az easyjet és a British Airways anyavállalata, az IAG pedig nagyjából 8 százalékos mínuszban zárt, míg a Lufthansa 5 százalékot veszített értékéből. A luxushajókat üzemeltető Carnivalal árfolyama több mint 8 százalékkal csökkent.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,13 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,14 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,43 százalékos pluszban állt.
Olaj, arany, deviza
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,80 százalékos mínuszban, 42,99 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 1,62 százalékos veszteségben, 40,62 dolláron forgott kora este.
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett az amerikai-kínai kapcsolatok romlása, a dollár gyengülése és a rendkívül alacsony kamatok együttes hatására.
A válságok idején biztonságos menedéknek számító nemesfém unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 2,01 százalékkal, 1939,38 dollárra nőtt, az augusztusi szállítású aranyé pedig 1,93 százalékkal 1934,05 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.
Napi csúcsán 1941,65 dolláron forgott az arany az augusztusi határidős jegyzésekben.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1756 dollárt adtak, 0,88 százalékkal erősödött az euró.


