BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maga mögé utasította a mezőnyt a tőzsdeújonc

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Villámrajttal debütált a tőzsdén az IT-cég, az elmúlt egy hónap alatt szinte a teljes hazai mezőnyt maga mögé utasító informatikai társaság részvénye rövid távú spekuláció helyett hosszú távú befektetésre lehet alkalmas.

Június 9-én indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára ötödikként érkező Gloster Infokommunikációs Nyrt. papírjaival. Az IT-szolgáltató kockázatos időszakot választott a börzére lépéssel, de az első harminc nap alapján jól sikerült a bemutatkozás. A cég részvényei egy hónap alatt 11,6 százalékkal emelkedtek, ezzel maga mögé utasította szinte a teljes hazai mezőnyt. Egyedül az ugyancsak az Xtend piacon jegyzett Cyberg ért el hasonló, 12 százalékos hozamot, miközben a BUX index ebben az időszakban bő 5 százalékkal gyengült.

A jól elkapott rajtból messzemenő következtetést természetesen nem érdemes még levonni, inkább hosszú távú befektetésként érdemes a Gloster részvényeire tekinteni. Az Xtenden ugyanis nincs túl nagy tér a rövid távú spekulációra, az itt forgó részvények likviditása jóval alacsonyabb, és így a befektetők is csak kisebb tételekben mozoghatnak – mondta a Világgazdaságnak Kiss Domokos, a Gloster tőzsdére lépését tanácsadóként segítő Random Capital elemzője. Az első néhány hét alapján a Gloster ezen a téren is aktívabbnak bizonyult Xtend piacos társainál. A cég papírjaira sűrűn érkeznek a kötések, az első hónapban 22 millió forintért cseréltek gazdát a részvények, miközben a DM-Ker papírjaiból mindössze 10 darab fogyott, a GOPD és a Megakrán papírjaival pedig egyáltalán nem üzleteltek.

Kiss Domokos szerint ennek nem vállalatspecifikus okai vannak, és akár a bevezetést övező kiemelt érdeklődésnek is betudható, ezért inkább az a kérdés, hogy hosszabb távon is megmarad-e a kezdeti lendület. Az elemző szerint ugyanakkor a hazai tőkepiac szempontjából is kívánatos lenne, ha minél több kispapír „ragadna meg ebben az aktívabb szerepben”. A 2019-et 1,74 milliárd forintos árbevétel mellett 129 mil­liós adózott nyereséggel záró társaság néhány éven belül szeretne évi 4-5 milliárd forint árbevételt és egymilliárd forint körüli EBITDA-t elérni, az Xtend piacról pedig elsőként lépne feljebb a Standard kategóriába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.