K. T. | A járvánnyal kapcsolatos aggodalmak és a geopolitikai feszültségek árnyékában lejjebb kerültek tegnap a vezető nyugati tőzsdék, a lejtmenethez a pesti tőzsde is csatlakozott. A BUX alacsony, 8,2 milliárd forintos forgalomban 0,4 százalékkal gyengült. A nagypapírok közül csak a Richter mutatott erőt, a gyógyszergyártó papírjai 0,8 százalékkal 6565 forintra drágultak. Az OTP és a Mol kurzusa egyaránt kereken 1 százalékkal ereszkedett, a bankpapír 10 740, az olajrészvény pedig 1791 forinton búcsúzott a parkettől.
A Magyar Telekom 0,1 százalékkal alacsonyabban, 384 forinton zárt. Minden szempontból kiemelkedett a hazai mezőnyből a CIG Pannónia, amely 2,5 milliárd forint feletti forgalmával a legkeresettebb részvénynek bizonyult, 10,5 százalékos ralijával egyben a legjobban teljesítő papír volt tegnap. Az életbiztosítót a vállalatvezetők cseréjéről döntő augusztusi rendkívüli közgyűlés miatt övezi kiemelt figyelem a napokban. A forint kissé erősödött az euróval szemben, az európai fizetőeszközt 353,2 forinton jegyezték piaczáráskor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.