A koronavírus elleni vakcináról érkező kedvező hírek és az erős kínai autóeladási számok az európai részvényindexeknek is lendületet adtak tegnap. A nyugat-európai börzék 1,5-2,5 százalék körüli plusszal nyugtázták a napot, de az optimista hangulat a magyar piacon csak mérsékelten jelentkezett. A BUX 0,2 százalékos emelkedést követően 36 363 ponton zárt, az átlagosnál gyengébb, 9,4 milliárd forintos forgalomban. A szerény emelkedés a Richternek és az OTP-nek köszönhető, a gyógyszerrészvény 0,6 százalékkal, 7075 forintra, a bankpapír 0,4 százalékkal, 10 920 forintra erősödött. Lefelé húzta az indexet a Mol, amely 0,8 százalékos gyengülés után 1795 forinton zárt. A Magyar Telekom fél százalékkal került lejjebb, 385 forintra. A hazai parketten a CIG Pannónia teljesített a legjobban 4,3 százalékos ralijával, a legnagyobb mértékű, 2,3 százalékos veszteséget pedig az Akko-papírok szenvedték el. Viszonylag csendes napot zárt a forint a vártnál magasabb júliusi inflációs adat ellenére, a hazai fizetőeszköz piaczárásig 0,1 százalékkal gyengült az euróhoz képest, a devizapár kurzusa kora este 344,9 forinton állt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.