BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudott lépést tartani a pesti tőzsde

K. T. | A nyugat-európai piacokat uraló pozitív hangulatból ezúttal nem tudott előnyt kovácsolni a hazai börze. A BUX enyhe, 0,2 százalékos csökkenéssel zárta a napot, míg a kontinens vezető indexei meggyőző, 2 százalék feletti pluszban végeztek. A pesti parketten 11,5 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a kereskedők, a napi forgalom ezzel az elmúlt három hónap átlagát hozta. A magyar nagypapírok közül az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó negyedéves eredményt közlő Richter teljesített a legjobban, a gyógyszergyártó papírja 0,9 százalékkal, 6835 forintra erősödött. A Mol 0,3 százalékkal került feljebb, és 1722 forinton fejezte be a napot. A Magyar Telekom 0,1 százalékkal, 367,5 forintra gyengült, a nap veszteseként az OTP 1,3 százalékos esést könyvelhetett el, a jegyzése 10 260 forintra süllyedt. A hazai mezőnyben a FuturAqua 2,1 százalékos emelkedéssel mindenkit maga mögé utasított, a leggyengébb láncszemnek pedig a 6 százalékot zuhanó Gloster-papírok bizonyultak. A forint kismértékben gyengült az euróval szemben, a piaczárás után 344,9 forintot kértek az európai fizetőeszközért.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.