BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öthavi mélypontra süllyedt a Mol

Pesszimista hangulat uralta tegnap az európai börzéket, a befektetőket Jerome Powell Fed-elnök délutáni beszéde sem nyugtatta meg, a vezető indexek kisebb veszteséggel zárták a napot. A pesti tőzsde első számú részvényindexe, a BUX 1,2 százalékkal került lejjebb, meglehetősen gyér, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett. A hazai nagypapírok kivétel nélkül gyengültek, az esést a Mol vezette 2,1 százalékkal. Az olajtársaság részvényei a fontos, 1700 forintos támasz alatt zártak, ezzel pedig öthavi mélypontra süllyedtek. Nem teljesített sokkal jobban az OTP sem, amely 1,6 százalékos esést követően 10 410 forinton állt meg. A Magyar Telekom a BUX-hoz hasonlóan 1,2 százalékot ereszkedett, záróára 360 forint volt. A pesszimista légkörrel a Richter dacolt a legsikeresebben, a gyógyszergyártó előző nap beállított 7370 forintos árfolyamcsúcsából mindössze 10 forintot faragtak le a kereskedők. A forint továbbra sem tudott megállni a lejtőn, az euróval szemben 0,3 százalékkal gyengült tovább, piaczáráskor már 356,7 forintot kértek az európai közös pénzért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.