K. T. | A koronavírus elleni vakcinák engedélyeztetésének felgyorsítását ígérő Donald Trump amerikai elnök szavai lendületet adtak a tőzsdéknek, a meghatározó nyugat-európai indexek 2 százalék körüli erősödéssel zártak tegnap. Az optimista nemzetközi hangulatból a magyar börze ezúttal sem tudott profitálni, a BUX 0,1 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot. A pandémia megfékezésével kapcsolatos kedvező fejlemények új napon belüli csúcsra – 7395 forintra – segítették a Richtert, a gyógyszergyártó részvényei azonban nem sokáig bírták a magaslati levegőt, végül 0,6 százalékos erősödéssel, 7275 forinton zártak. Az OTP és a Mol egyaránt fél százalékkal gyengült, a Magyar Telekom pedig 0,8 százalékkal került lejjebb. A parketten ezúttal a Cyberg teljesített a legjobban 12,5 százalékos ralijával, míg a vesztes oldalon az EHEP részvényei 5,5 százalékkal estek. A forint gyengülése a hét elején is folytatódott, az euró és a dollár jegyzése is 0,2 százalékkal emelkedett a magyar fizetőeszközzel szemben. Egy euróért 351,7, a dollár egységéért pedig 298 forintot kértek piaczáráskor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.