Szeptemberben fizet a 4iG
VG-MTI | A 4iG az igazgatóságának döntése szerint szeptember 28-án kezdi meg a 2019-es eredmény terhére megállapított, részvényenként 22 forintos osztalék kifizetését. Eddig a 4iG az osztalékfizetés ütemezésével még adós volt, azt a mindenkori likviditási helyzethez kötötte, azzal a kitétellel, hogy a kifizetés legkésőbb ez év végéig megtörténik.
Az alapszabály értelmében az osztalékra az a részvényes jogosult, aki az osztalékfizetés napját megelőző ötödik (E-5.) tőzsdei kereskedési napon a részvénykönyvben szerepel. A 2019-es üzleti év után megállapított osztalékra jogosító 4iG-részvényeket legkésőbb szeptember 17. napjáig lehet a tőzsdén megvenni. A teljes osztalék összege 2 milliárd 68 millió forint, az aktuális részvényár alapján az osztalékhozam 3,3 százalék.
Az MTI-nek eljuttatott közlemény idézte Linczényi Aladint, a vállalat általános vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: a 4iG növekedési kilátásai és üzleti lehetőségei továbbra is kedvezők. Azon dolgoznak, hogy működési területeiken megszerezzék vagy megerősítsék a piacvezető pozíciót. Emellett a 4iG működési profiljához illeszkedő innovatív iparágakban is komoly lehetőségeket látnak, mint a távközlési infrastruktúra néhány napja bejelentett fejlesztése, illetve az űripar. Ezek az új szegmensek jelentős mértékben hozzájárulnak majd nemzetközi együttműködéseik bővítéséhez, illetve a részvényesi értékteremtéshez – mondta a vezérigazgató-helyettes. Az elmúlt egy évben a 4iG-részvények legmagasabb árfolyama 991 forint, a legalacsonyabb 285,5 forint volt.


