Félszázalékos erősödéssel, 35 004 ponton nyugtázta a napot a BUX, a pesti tőzsde ezzel felülteljesítette a vegyesen mozgó, zömében kisebb veszteséggel záró meghatározó európai indexeket. A hazai parkett forgalma ezzel együtt továbbra is meglehetősen alacsony volt, a részvények ugyanis mindössze 6,7 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. A hazai börze jó teljesítménye a Richternek és az OTP-nek köszönhető, a gyógyszergyártó kurzusa 2,1 százalékkal 6965 forintra erősödött, a bankpapír pedig 0,8 százalékkal, 10 700 forintra drágult. A Magyar Telekom és a Mol számára ezzel szemben nem indult jól a hét, részvényeik piaci jegyzése 1,4, illetve 1,3 százalékkal került lejjebb. Az olajtársaság a tőzsdezárás után jelentette be, hogy újabb, legfeljebb 36,6 milliárd forintos kötvénykibocsátásra készül a jegybank Növekedési kötvényprogramján keresztül. A legjobb formát a Gloster nyújtotta 8 százalékos ralival, a leggyengébben pedig az 5 százalékot zuhanó BIF-papírok teljesítettek. A forint jegyzése az európai piaczárásig 0,1 százalékkal emelkedett az euróval szemben, az európai fizetőeszközért ekkor 357,1 forintot kértek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.