BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álom marad a békés öregkor

Nem tett jót a koronavírus-járvány az öngondoskodásnak – közölte Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és értékesítési csatornákért felelős vezetője. A társaság felmérésére válaszolók fele véli úgy, hogy a járvány idején nincs lehetősége arra, hogy érdemben tudjunk foglalkozni a nyugdíjas évek biztonságával.

A felmérés szerint a magyarok átlagos megtakarítása 1,5 millió forint, ám a válaszadók 31 százalékának nincs, 25 százalékuknak pedig kevesebb mint 500 ezer forint a félretett pénze. A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők esetében ennél alig magasabb összeg, 1,8 millió forint várja az időskort. Közben pedig 21 millióra lenne szükség ahhoz, hogy nyugodt nyugdíjas éveket lehessen biztosítani.

A válaszadók 18 százaléka szerint a korhatár betöltése után is munkában kell maradniuk. Mindössze 15 százalékuk gondolkodik úgy, hogy csak az államtól kapott juttatás elég lesz, 42 százalékuk szerint a nyugodt megélhetéshez kismértékben mindenképp ki kell egészíteni a nyugdíjat, a válaszadók ötöde szerint a nyugdíj a megélhetéshez szükséges összegnek legfeljebb a felét fedezi majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.