Iránykeresés és mérsékelt optimizmus jellemezte tegnap az európai tőzsdéket, a nyugati indexek végül vegyesen, de 1 százaléknál kisebb elmozdulással zárták a napot. A BUX 0,3 százalékkal került feljebb, a parkett forgalma továbbra is viszonylag alacsony, 9,3 milliárd forint volt. A hazai nagypapírok a nemzetközi mezőnyhöz hasonlóan felemásan teljesítettek. Az OTP 2 százalékos erősödést követően tízezer forint felett fejezte be a kereskedést, két hét után először. A Richter fél százalékkal 6770 forintig kapaszkodott fel, a Mol ezzel szemben 2,3 százalékos esést könyvelhetett el, és 1636 forinton búcsúzott a parkettől. A Magyar Telekom piaca továbbra is meglehetősen álmos, a távközlési papír 0,3 százalékos gyengülés után 351 forinton végzett. A legjobban teljesítő Kulcs-Soft 8,8 százalékot ralizott, a szoftvercég árfolyamát az új termékek bejelentése emelte jelentősen. A jegybank kamatdöntő ülését követően kiadott jegyzőkönyv valamelyest megnyugtatta a befektetőket, a forint jegyzése az euróval szemben 0,1, a dollárhoz képest pedig fél százalékkal erősödött a tőzsdezárásra. Egy euróért 364,2, a dollárért pedig 308 forintot kértek ekkor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.