M. E. | A tavalyival megegyező, 4,3 milliárd eurós üzemi eredményt vár az év végére a Daimler. Ami azonban 2019-ben még egyértelműen kudarcnak minősült – mivel 60 százalékos mínuszt jelentett az előző évhez képest –, az ma már a Covid–19 következtében kedvező előrejelzésnek számít. Harald Wilhelm pénzügyi vezérigazgató-helyettes figyelmeztetett is, hogy a prognózis csak akkor érvényes, ha nem lesznek újabb jelentős korlátozások. Noha a tavaly eladott 3,34 millió jármű közelébe sem kerülnek idén a stuttgarti konszern értékesítései, a kínai piac váratlan visszapattanása, a magasabb árak és a költségcsökkentés – ezen belül a rövidített munkaidő, az elbocsátások és a nullát közelítő utazási kiadások – együttesen stabilizálják az eredményt.
A fentiekkel összhangban a harmadik negyedévben a prémiumgyártó bevételei éves összehasonlításban 7 százalékkal, 40,3 milliárd euróra estek, míg működési eredménye 14 százalékkal, 3,1 milliárd euróra, nettó nyeresége 19 százalékkal, 2,2 milliárd euróra emelkedett. A társaság pénteken 1 százalékkal, 48,4 euróra erősödő részvényeire 1,92 euró profit (EPS) jutott a most lezárt időszakban.
A bevételek Kínában 18 százalékkal, Európában 6 százalékkal nőttek, miközben Észak-Amerikában 16 százalékkal zsugorodtak. Üzletágankénti bontásban a Mercedes-Benz autók és kisteherautók szegmensének forgalma 4 százalékkal, 673 ezer járműre mérséklődött, míg Daimler teherautókból és buszokból mindössze 99 ezer (mínusz 26 százalék), elektromos és hibrid autókból 45 ezer kelt el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.