BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szép eredmények hajtják a BUX-ot

A hazai részvénypiac kifejezetten gyengén teljesített 2020 első fél évében.

A hazai részvénypiac kifejezetten gyengén teljesített 2020 első fél évében a tengerentúli és a nyugat-európai társaival összehasonlítva. A BUX index a márciusi mélypont után csak átmenetileg tudott emelkedni, októberre visszaesett a márciusi szintek környékére, és lemaradóvá vált.

Október végén talpra állt a hazai börze. A BUX az idei mélypontról kezdett emelkedni, és 25 százalékot ralizott négy hét alatt.

A blue chipek gyorsjelentései kifejezetten erősre sikerültek. Ez adta meg a lendületet az indexnek:

39 ezer pont fölé került, ahol legutóbb március közepén járt.

A Richtert továbbra is a caripra­zine sztorija hajtja (ez a társaság egyik legfontosabb terméke), az Amerikában Vraylar néven forgalmazott készítménye nagymértékben hozzájárult a harmadik negyedévi árbevételhez. A Richter papírja az év második felében 6200–7400 forint között mozgott, most emelkedő szakaszban van, és közelíti a történelmi maximumot, a 7400 forintos ellenállást.

A Mol nagyon erős számokat ért el a második negyedévi gyengélkedés után.

A kimagasló finomítói kihasználtság, a növekvő szénhidrogén-kitermelés, a fogyasztói szegmens újabb rekordja következtében sikerült a várt feletti teljesítményt hoznia. A Mol árfolyama október végéig csökkenő pályán mozgott, és egészen 1500 forintig zuhant, ez a márciusban elért idei mélypont. Innen rali indult, és már 2000 forint felett jár az árfolyam.

Az OTP szintén kiemelkedő számokat jelentett. Az összbevétele részben az akvizícióknak köszönhetően tovább emelkedett, a kockázati költségek pedig újra normalizálódtak.

Tavasszal – a koronavírus miatt – két hónap alatt megfeleződött az OTP árfolyama.

Az első negyedévi rekordnak számító céltartalékolás után veszteséges lett a csoport, a második negyedévben is magas volt a kockázati költség, de a harmadikban szinte már a válság előtti formáját hozta, részvényei november elején kezdtek el intenzíven emelkedni, és az utóbbi hetekben 9700 forintról 12 600 forintig drágultak. Március közepén járt utoljára ilyen magasan a kurzus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.