BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre!

A pénzügyi tudás elsajátítása már fiatalon is elengedhetetlen a megalapozott pénzügyi döntésekhez. A Pénzügyminisztérium Okosan a pénzzel! programjának keretében, fiataloknak szóló versenyt hirdet ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre címmel – jelentette be Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. A kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint a Diákhitel Központ Zrt. is.

Fontosnak tartjuk, hogy már a fiatalok is tisztában legyenek pénzügyeik megfelelő kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló stratégiájának is az egyik legfőbb törekvése, hogy a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel. Nélkülözhetetlen az is, hogy felhívjuk figyelmüket arra, hogy a pénzügyi tudatosságnak milyen kiemelkedő szerepe lesz felnőtt életük során: fontos akkor is, amikor pályát kezdenek és akkor is, amikor családot alapítanak. A most induló játékos vetélkedő is e célt szolgálja – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A 2020. december 21-én induló játékban 14–19 éves középiskolások, valamint idén kísérleti jelleggel külön kategóriában 19-24 éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt.

Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű kérdésből egy algoritmus véletlenszerűen választ ki 16-16 kérdést. A teszt többször is kitölthető, így könnyen rutinra tehetnek szert a fiatalok a pénzügyek területén.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A középiskolások közül az első 150 legjobb eredményt elérő jut tovább a középdöntőbe, amely a tervek szerint – amennyiben a járványhelyzet ezt megengedi – már személyes részvétellel zajlik 2021. március 26-án a Pénzügyminisztériumban – tájékoztatott Balogh László. A döntőbe a tíz legjobb versenyző kerülhet, ahol izgalmas vetélkedő során dől el, ki a legrátermettebb a versenyben.

A főiskolás és az egyetemista résztvevőknek összeállított játék egyfordulós, és kizárólag online történik. A játékban mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel – okostelefonnal, laptoppal, tablettel – díjazzák az első három helyezettet.

A helyettes államtitkár kifejezetten a fiatalok pénzügyi tudását mérő OECD Pisa-kutatásról szólva elmondta, Magyarország 2022-ben vesz részt először a széles körű nemzetközi felmérésen. A kormány intézkedéseinek és programjainak eredményei akkor már várhatóan pozitív elmozdulást jeleznek, és számos olyan pénzügyi kifejezés, mint például a kamatos kamat, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás vagy a deviza egyre több fiatal számára lesz magától értetődő és a mindennapokban használt fogalom.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.