A befektetési alapokban kezelt vagyon januárban 0,5 százalékkal, 34 milliárd forinttal nőtt; a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai 6930 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ami az utóbbi hónapok lendületes emelkedése után lassuló növekedés – közölte a szervezet hétfőn.
A tőkeáramlások eredője plusz 48 milliárd forintot mutat – írták. Számos kategória esetében volt tőkekiáramlás, de azon kategóriák esetében, ahol tőkebeáramlást mértek, jelentős volt a mozgás. Kiemelkedően sok friss tőke érkezett a kötvény-, a vegyes és a részvényalapokhoz – közölték.
A kötvényalapoknál jelentős, 32,3 milliárd forint tőkebeáramlást mértek, ez a legmagasabb a kategóriák között. Mindhárom alkategóriánál a tőkebeáramlás dominált, de ezen belül is kiemelkednek a hazai rövid futamidejű kötvényalapok, ahová 19,5 milliárd forintnyi tőke áramlott. A tőkeáramlásoknak köszönhetően a kötvényalapok vagyona 1,5 százalékkal 1525 milliárd forintra tudott növekedni.
A vegyes alapoknál is tőkebeáramlás volt januárban, 28,4 milliárd forint, ez a második legmagasabb érték a kategóriák között. Mindhárom alkategória esetében a vevők voltak többségben. A hozamok ezúttal nem tettek hozzá a növekedéshez, de így is a kategória vagyona 1,9 százalékkal 1355 milliárd forintra nőtt a hónap során.
A részvényalapoknál tőkebeáramlást figyeltek meg januárban, közel 23 milliárd forint értékben. Ehhez természetesen hozzájárult két, a hónap folyamán indult részvényalap is. A növekedést tovább segítették a hozamok. Mindennek eredőjeként a részvényalapok vagyona 4,1 százalékkal 631 milliárd forintra nőtt.
Az ingatlanalapok esetében ezúttal tőkekiáramlást mutatnak az adatok 7,3 milliárd forint értékben. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,6 százalékkal lett kevesebb, 1661 milliárd forint.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapoknál tőkebeáramlás volt tapasztalható közel 12 milliárd forint értékben. A hozamok is kedvezően alakultak, így a vagyon 2,7 százalékkal 678 milliárd forintra nőtt.
A tájékoztatás szerint a BAMOSZ 25 tagja 10 400 milliárd forint vagyont kezel, ezen belül mintegy 6900 milliárd forintot befektetési alapokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.