BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érik a korrekció a Richternél

VG | A BUX index emelkedése január közepén akadt meg 45 000 pontnál. Február közepén újra megpróbálta ezt a szintet áttörni, de második alkalommal ismét lepattant róla. Kialakult egy sáv 42 800–45 000 pont között, és a kitörés iránya lehet a meghatározó a rövid, illetve középtávú tendenciákat illetően. Az index 45 000 pont felett gyorsan elérhetné a 46 300 pontnál lévő történelmi csúcsot, amely felett szabad tere nyílna az emelkedéshez. A másik irányban a 42 800 pontos szint törése indíthatna el további mozgást lefelé.

Január elején 13 910 forintig emelkedett az OTP, ahonnan korrekció kezdődött. Múlt héten a 12 900 forintnál húzódó támaszról fordult emelkedő irányba az árfolyam.

A következő ellenállás a 13 910 forintos korábbi lokális csúcspont, felette pedig a 15 850 forintos történelmi csúcsig már nem látható ellenállás. Ez a forgatókönyv addig igaz, amíg a 12 900 forintos támasz nem sérül, mert ennek a szintnek a törésével folytatódhatna az esés.

Novemberben és decemberben intenzíven, 1500 forintról 2480 forintig emelkedett a Mol árfolyama. Az év elején lejtmenetbe váltott az árfolyam: első körben 2200 forintnál alakult ki egy támasz, majd hetekig e felett oldalazott az árfolyam, de a múlt héten elesett ez a szint, és további lejtmenet indult. A következő támaszok 2050 és 2000 forintnál húzódnak, ha ezekről a szintekről sikerülne ismét emelkedő irányba fordulnia az árfolyamnak, akkor folytatódhatna az emelkedő trend. Az említett szintek törésével viszont további tere nyílna az esésnek.

Két hete 9065 forinton történelmi csúcsra ért a Richter, a gyógyszerpapír árfolyama november óta emelkedik korrekció nélkül, bár a múlt héten már megtorpant a kurzus, így fel kell készülni egy esetleges korrekcióra. Még nem biztos a további esés, de a negatív pénteki zárás efelé mutat. Akár 8000 forint környékére is visszakorrigálhat az árfolyam, és még ebben az esetben sem sérülne az emelkedő trend.

A korrekciókban a vételi pontokat lesz majd érdemes keresni.

A Magyar Telekom október végi mélypontját elhagyva stabil emelkedő pályára állt. Azóta több emelkedő mély- és csúcspont is kirajzolódott a részvény grafikonján, ami azt jelenti, hogy egy emelkedő trendcsatornában halad felfelé az árfolyam. Múlt héten a trendcsatorna alsó részét érte el a kurzus 400 forintnál, ha innen sikerülne felfelé fordulnia a Magyar Telekomnak, akkor első körben elérhetné a 415 forintnál húzódó ellenállást. Ennek áttörésével pedig az emelkedő trendcsatorna 440 forint környékén található felső szélét célozhatná meg az árfolyam.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.