BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén elmaradt a repülőrajt a bankokban

Meglehetősen visszafogottan indult az év a lakossági hitelpiacon: miközben a lakáshitelek és a személyi kölcsönök új szerződéseinek összege is elmaradt januárban az egy évvel korábbitól, a babaváró konstrukciónál kimutatott volumen is mélypontra zuhant. A kilátásokat is nagy bizonytalanság jellemzi, bár a kormányzati ösztönzők érezhetően stimulálhatják a piacot.

Megfontolt tempóban indult 2021 a lakossági hitelpiacon, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint januárban összesen 129,5 milliárd forintnyi új szerződés született – folyószámlahitelek nélkül számítva – a pénzügyi szolgáltatóknál, ami csaknem harmadával (32,5 százalékkal) marad el az egy évvel korábbi volumentől. Ez még akkor is nagyon jelentős visszaesés, ha figyelembe vesszük a magas bázist és a koronavírus-járvány újabb hullámának hatásait.

A jegybank adatai szerint a lakossági piacon manapság húzóterméknek számító konstrukcióknál kivétel nélkül csökkent a szerződések volumene az egy évvel korábbihoz képest. Ami viszont különösen figyelemre méltó, hogy az állami támogatás mellett elérhető babaváró kölcsön eddigi, nagyjából másfél éves történetének leggyengébb hónapját zárták januárban: a 2021 első hónapjában megkötött szerződések összege 35,6 milliárd forintot ért el, ami 29,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, és jóval elmarad a 2020-ban általában jellemző havi volumentől is.

Részben a babavárónál tapasztalható visszaesés miatt elég gyengén alakult a január

a fogyasztási hitelek teljes piacán is: ezeknél – a folyószámlahiteleket nem számítva – összesen 70,7 milliárd forintnyi új szerződés született, ami 36,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A fogyasztási hiteleken belül korábban meghatározó szerepet játszó személyi kölcsönöknél is mindössze 22,8 milliárd forintot ért el az új szerződések összege, ami kicsivel több ugyan a decemberinél, de az egy évvel korábbi mennyiségnek csak valamivel több, mint a fele. A kínálatot mérsékelhette, hogy az év elejétől eltűnt a kamatplafon a termékek mögül. Nem indult jól az év a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél sem: itt csak súrolta a 4,9 milliárd forintos szintet a megkötött szerződések értéke, ami több mint 31 százalékos zsugorodás 2020 januárjához képest.

A lakáshiteleknél sem alakult túl jól a január: miközben idén 58,8 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók, tavaly januárban még kereken 80 milliárd volt a kimutatott összeg. Ennél a hiteltípusnál ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy szokatlanul magas volt a bázis.

A háztartások hitelállománya eközben ismét feljebb kúszott januárban, és 8151,5 milliárd forintot ért el, 13,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A gyors, stabilan két számjegyű bővülésben szerepet játszik a majdnem pontosan egy éve élő törlesztési moratórium is. A hitelállományon belül a fogyasztási hitelek mennyisége több mint ötödével bővült egy év alatt, miközben a lakáshiteleknél kereken 10 százalékos növekedést mutatott ki az MNB. Ami az egyes termékfajtákat illeti, az egészen mostanáig stabil keresletet generáló babaváró kölcsön állománya már 1100 milliárd forint közelében mozgott januárban – ez több mint duplája az egy évvel korábbinak. A folyószámla­hitelek állománya viszont sokéves mélypontra, 244,3 milliárd forintra csökkent, ami 10 százalékos esés 2020 januárjához képest.

Bár egyetlen hónap adataiból hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, az mindenképp látszik, hogy a járvány újbóli erősödése óvatosabbá tette a háztartásokat, és a piac idei kilátásait illetően is rengeteg a bizonytalanság. A 2021-től élő kormányzati ösztönzők ugyanakkor – amilyen például az Otthonfelújítási program – új keresletet vihetnek a piacra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.