BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelheti előnyét a Toyota, hisz mások lassítanak

Murányi Ernő | Alaposan meglepte riválisait a Toyota, amikor a minap bejelentette, hogy a teljesítményét egyáltalán nem fogja vissza a globális csiphiány. Miközben a Teslától a Stellantison, a GM-en, a Volkswagenen és a Nión át a Hondáig és a Fordig egymás után jelentik be az autógyártók, hogy lassítják vagy szüneteltetik az összeszerelést, a világ legnagyobb autógyártója az e hónap végén befejeződő üzleti évében növelte a termelést, aminek eredményeként legújabb előrejelzésében az időszak egészére 54 százalékos profitbővülést vár.

A Toyota volt az egyetlen gépkocsigyártó, amely kellőképpen felkészült a csiphiányra – mondta el a Reutersnak az autós audiorendszerek és kijelzők előállítására specializálódott Harman International munkatársa is, aki szerint már novemberben érzékelhető volt, hogy egyre nehezebb hozzájutni például a szórakoztatóelektronikai termékekben elengedhetetlen központi processzoregységhez (CPU).

Noha a Harman nem gyárt csipeket, a Toyotával megkötött hosszú távú beszállítói szerződése alapján köteles garantálni, hogy legalább négy hónapra előre elegendő félvezetővel rendelkezik digitális termékei előállításához.

A félvezetők is szerepelnek ugyanis a japán autógyártó 500 kiemelt alkatrészt tartalmazó listáján, amelyekből biztonságos ellátást követel meg a beszállítóitól.

A tokiói székhelyű konszern egyébként a korábbi – általa kifejlesztett – just-in-time (éppen időben) beszerzési rendszerét a 2011-es fukusimai cunamit követően változtatta meg, amikor drámai módon tapasztalta meg, hogy például a félvezető-rendelések átfutási ideje túl hosszú ahhoz, hogy egy ilyen pusztító katasztrófa után gyorsan helyreálljon az ellátási lánc. A Toyota tehát mostani kivételes helyzetét annak köszönheti, hogy a sokk után nem habozott lecserélni azt a beszerzési rendszert, amelynek a korábbi sikereit köszönhette.

A Toyota mérnökei szerint azonban van a cégnek még egy nagy előnye a vetélytársaival szemben, mégpedig az, hogy a csipekkel kapcsolatos minden technológiát mélységében is értik a szakemberei, azaz a beszállított alkatrészek számukra nem csupán egy fekete dobozként jelennek meg.

A csiphiány kapcsán amúgy a legújabb információkat az idei várakozásait tegnap publikáló, német Continental autóalkatrész-beszállító szolgáltatta. A cég szerint az első negyedévben nagyon nagy, a másodikban már lassan csökkenő hatással lesz a jelenség a termelésükre, de bizonyos területeken egész évben érzékelik. Szintén friss hír, hogy a Tesla a Model 3-as és Model Y autóira is két hónappal növelte a szállítási határidőt, míg a GM három észak-amerikai üzemében is április közepéig meghosszabbította a gyártás felfüggesztését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.