BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Azonnal reagáltak az oroszok, miután Trump hivatalosan bejelentette: Ukrajna megkapja az amerikai fegyvereket

A Kreml szerint az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok csak fokozzák az ellenségeskedést, és nem segítik elő a konfliktus békés megoldását. Moszkva bírálja az Egyesült Államok szankcióit is.

Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok csupán elmélyítik az ellenségeskedést – szögezte le kedden a Kreml szóvivője nem sokkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette: fegyvereket fog küldeni Kijevnek.

Moszkva: A nyugati fegyverek nem segítik a békés rendezést Ukrajnában
Dmitrij Peszkov / Fotó: AFP

Az amerikai elnök bejelentésével összefüggésben Dmitrij Peszkov úgy vélekedett, hogy a fegyverszállításokról szóló bejelentés sok ellentmondást tartalmaz, és hozzátette: időbe telik tisztázni, Ukrajna pontosan miféle és milyen mennyiségű fegyverellátmányban részesül majd az Egyesült Államoktól.

Kiemelte: Moszkva értékeli Trumpnak az Oroszország és Ukrajna közötti közvetlen tárgyalások irányába tett erőfeszítéseit, és úgy vélte, van lehetőség az Egyesült Államok és Oroszország között a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok újraindítására is.

Jelenleg azonban az Egyesült Államok számos korlátozást tart érvényben. Mi úgy gondoljuk, ezek a korlátozások törvénytelenek

– jelentette ki Peszkov, hangsúlyozva, hogy a szankciók az orosz és az amerikai vállalkozóknak is ártanak. A szóvivő az európai országok ukrajnai fegyverszállítmányairól is beszélt, szemére vetve az európai államoknak, hogy továbbra is aktívan részt vesznek Ukrajna felfegyverzésében.

Mint ismert, Donald Trump fegyvereket ígért Ukrajnának az orosz támadások elleni védekezéshez, az amerikai elnök erről helyi idő szerint hétfőn beszélt, amikor a Fehér Házban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozott. Ugyanakkor leszögezte, hogy csak védekezést szolgáló fegyverekről lehet szó.

Donald Trump egy másik kérdésre válaszolva, részletek kifejtése nélkül, megismételte, nem elégedett Vlagyimir Putyin orosz elnök viselkedésével.

Példátlan, amire az EU készül: kifizetné az ukrán államháztartási hiányt – brutális összegről van szó, duplája a magyarnak

Washington nem fizet, ezért Brüsszel magára vállalta Ukrajna finanszírozását. Most éppen kreatív könyvelési ötletek felhasználásával dolgoznak azon, hogyan lehetne előteremteni a pénzt a jövő évi ukrán államháztartási hiány fedezetére, amely becslések szerint akár 19 milliárd dollár is lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.