Erős negyedévet zárt, és éves szinten profitrekordról számolt be pénteken a Richter, az általánosan negatív tőkepiaci hangulatban azonban a befektetők inkább adták a gyógyszergyártó részvényeit, az árfolyam 2,3 százalékkal süllyedt.
A várakozásokat – a nettó eredmény kivételével – felülmúlta a cég, különösen a 33 milliárd forintot megközelítő üzemi profit kimagasló. Elemzők szerint egyértelmű, hogy nem a gyorsjelentés miatt korrigált az idén már 15 százalékos pluszt felmutató árfolyam.
Orbán Gábor vezérigazgató tájékoztatóján elmondta, hogy 5 százalékos bevételnövelést terveznek idén euróban, ám ehhez több feltételnek is teljesülnie kell. A legfontosabb, hogy a Richter kutatói által kifejlesztett cariprazine antipszichotikum, a Vraylar amerikai forgalma hozza az értékesítésért és marketingért felelős AbbVie 1,8 milliárd dolláros várakozását. Ezt a célszámot a Richter is irányadónak tekinti, az éves üzleti tervében is erre épít, szemben a korábbi évekkel, amikor a Vraylar piaci bevezetése óta még kevés idő telt el, az akkori sales partner (Allergan) pedig óvatos célszámokat jelölt meg. A Richternél így jobb híján a Bloomberg-konszenzusra hagyatkoztak. Ha ez a tervszám teljesül, az 330-333 millió dollárral járul hozzá a Richter bevételéhez és eredményéhez – tavaly ez 257 millió dollár volt, plusz 26 millió dollár „bónuszt” is kaptak mérföldkő-kifizetésként. Ismert, hogy az AbbVie a jelenlegi indikáció kibővítése nélkül is 4 milliárd dolláros csúcsévi forgalmat vár a Vraylartól, ennek közel 20 százaléka a Richternél landolna jutalék formájában.
„Magunk sem tudjuk, pontosan melyik évre szól az AbbVie várakozása” – válaszolta lapunk kérdésére Orbán Gábor, majd hozzátette, hogy a termék sikere csak a chicagói társaságon múlik, az elérhető csúcsforgalmat a Richter nem tudja náluk jobban megbecsülni, hiszen az az AbbVie terméktámogatásának a függvénye.
A menedzsment prognózisában szereplő 5 százalékos, közel 80 millió eurós bevételbővülés több mint háromnegyedére önmagában fedezetet nyújthat a Vraylar-royalty 74-75 millió dollárra tehető növekedése. A világ immár 38 országában elérhető sikergyógyszer csak Amerikából – a 8 milliárd forintnak megfelelő mérföldkőtételen túl – 79 milliárd forint gyakorlatilag tiszta profitot hozott tavaly, a teljes csoportszintű nettó nyereség (104,7 milliárd forint) háromnegyedét. A magas hozzájárulást egyébként a Richter is kockázatként említi egy ideje már a beszámolóiban. Az Erste elemzői kommentje szerint ezért is fontos, hogy gyorsan haladjon a Richter a termékportfólió megújításával, hogy a még mindig felfutóban lévő cariprazine szabadalmának a lejártával, az évtized végén ne következzenek szűk esztendők.
Néhány további feltételt is megjelölt a Richter: a fontosabb devizapárok ne alakuljanak számukra kedvezőtlenül, a megvásárolt Evra fogamzásgátló tapasz legalább 40 millió dollár bevételt hozzon (csak az év második felében jelentkezik a bevételsoron), a nagykereskedelmi értékesítés volumene pedig ne csökkenjen euróban. Összességében a Richter a fenti prognózisát visszafogottnak tartja, ennek oka, hogy az első fél év még Covid-ellenszélben telik. A bruttó fedezeti hányad 55,5 százalék, az üzemi marzs pedig 17 százalék lehet. Tavaly 56,2 és 20,3 százalék volt a két fontos mutatószám, az utóbbin sokat javított, hogy a Covid miatt rengeteg konferencia elmaradt, csökkent az orvoslátogatók aktivitása, ezért összességében 21,6-ről a bevétel 17,7 százalékára esett az értékesítési és marketingköltség. A gyógyszerportfólió kiemelt készítményeinél is magasabb forgalom várható: a Bemfola 55, a Terrosa 35, a Reagila 15 millió euró bevételt hoz idén a vezetőség szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.