Két százalék felett drágultak tegnap délelőtt a 4iG Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvényei, miután az informatikai és információkommunikációs társaság rekordszintű első negyedéves eredményről adott számot.
A vállalatcsoport továbbra sem lassít, teljesítménye minden főbb mutatót tekintve jelentősen javult a 2020-as rekordévet követően. Konszolidált árbevétele 2021 első három hónapjában elérte a 15,3 milliárd forintot, majdnem 80 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. Hasonlóan dinamikusan, 74 százalékkal bővült a pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) is, amely ezzel átlépte az egymilliárd forintot, miközben adózott eredményét több mint négyötödével, 566 millió forintra tornászta fel.
Az árbevétel és az eredmény növekedése mögött a társaság organikus és akvizíciókkal támogatott fejlődése áll, miközben hatékonyan reagált a pandémia okozta piaci kihívásokra is. A teljesítményt éves alapon javította a tavaly júliusban megvásárolt, kiberbiztonsággal foglalkozó TR Consult Kft., valamint az október végén lezárult Innobyte Zrt. akvizíciója is. Az utóbbi a fejlesztői kapacitások bővítésén túl az üzleti intelligencia, a tesztautomatizáció, a mesterségesintelligencia-fejlesztés és az adatbázis-megoldások területén is növeli a csoport üzleti lehetőségeit. A DTSM Kft. decemberi megszerzésével adatközpont-támogatással is bővült a portfólió.
A vállalatvásárlások és a cégcsoport növekedése a dolgozói állomány változásán is tükröződik, a létszám egy év alatt több mint másfélszeresére, 917 főre emelkedett. Ezzel párhuzamosan tetemesen, a forgalom bővülésével megegyező mértékben megugrottak a működési kiadások is, összesen 14,4 milliárd forinttal terhelve a 4iG-t.
A társaság gyorsjelentése szerint a csoport helyzete stabil, a sikeresen zárt negyedévnek köszönhetően pedig továbbra is bőséges tartalékokkal rendelkezik. Március végén 16,8 milliárd forint készpénze, illetve készpénz jellegű eszköze volt a cégcsoportnak, döntően a jegybank Növekedési kötvényprogramjában véghezvitt 15,45 milliárd forintos kötvénykibocsátás révén.
A vezetés az idei kilátásokat illetően is optimista, és további tetemes növekedésre számít, elsősorban a már bejelentett, illetve tervezett akvizíciók által. Ezek közül a legjelentősebbnek a Digi magyarországi érdekeltségnek átvétele ígérkezik, a tranzakciót a tervek szerint szeptemberben zárhatja le a vállalat. Azt egyelőre a szakértők is csak találgatják, hogy a 4iG mennyit ad majd a román távközlési cégnek, az viszont biztosnak tűnik, hogy a piaci átlagot jóval meghaladó összeget kell fizetni a tavaly 70 milliárd forint árbevételű Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-ért és leányvállalataiért, amivel a hazai távközlési piacon is meghatározó szereplővé válna a társaság.
A 4iG-t – annak megbízásából – követő Edison Group elemzőház a tavalyi 57 milliárd forint árbevétel után az idén 62 milliárdos forgalomra számít, ami 8 százalékos bővülést vetít előre. Az EBITDA ezzel párhuzamosan 11 százalékkal emelkedhet, és 5,6 milliárd forintra futhat be az év végén. A Digi-felvásárlás eredménynövelő hatását még nem tartalmazó szakértői prognózisnál optimistább a vállalat saját célkitűzése, amely ötödével magasabb forgalombővüléssel kalkulál 2021-ben, jövőre pedig 10 százalékos lehet a dinamika, az EBITDA középtávú, 8-10 százalékos emelkedése mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.