Nehéz olyan befektetési célpontot találni, amely pillanatnyilag ne a történelmi csúcsa vagy legalább egy évtizedes csúcsa közelében tartózkodna, és ne mutatna túlpozicionáltságot. Az Egyesült Államok részvénypiaci indexei megközelítőleg egy évvel ezelőtt kezdtek szárnyalásba a technológiai szektor vezetésével. A gazdasági tevékenység a pandémia miatt bevezetett korlátozások következményeként átterelődött a digitális/online térbe, amely a tavalyi évben repítette a szektort.
Idén a Covid–19 elleni vakcinák bevetésével a részvénypiaci rotáció – a növekedési részvényekből a „value” részvények felé terelődő befektetői pénzáramlás – adta a lendületet, és emelte hónapról hónapra újabb történelmi csúcsra az S&P 500 amerikai indexet.
A piaci szárnyalásához a monetáris politika és a fiskális expanzió biztosította az üzemanyagot, miközben az idei évtől az átoltottság növekedésével folyamatosan javulnak a világgazdaság növekedési kilátásai.
Nem véletlenül kerülnek egyre inkább előtérbe az inflációs félelmek. Az utóbbi hónapok adatai viszont csak elsőre tűnnek ijesztőnek, és nem jelentik törvényszerűen a részvénypiaci momentum sérülését. Egyrészt egyelőre átmeneti jelenségről, a bázishatásról lehet szó, másrészt a pénzcsapok jegybanki elzárása és a kamatkondíciók szigorítása várhatóan menedzselt folyamat lesz, ha egyáltalán bekövetkezik. Jó példa erre a 2003–2006-os időszak, amikor a Fed 1-ről 5 százalék fölé emelte az alapkamatot, miközben az év/év alapú 2-ről 5 százalékra nőtt, és ezalatt az amerikai S&P 500 index 50 százalék körüli mértékben emelkedett.
A főbb részvénypiacokon kialakult historikus csúcsok láttán mégis elbizonytalanodó befektetőknek érdemes lehet kitekinteniük a „core” piacokon túli országokra is.
A hamvaiból visszatérő globális turizmusból sokat profitálhatnak egyes európai perifériaországok. Elsősorban a továbbra is jó értékeltségeket mutató görög részvénypiacot lehetne kiemelni, de akár az olasz vagy a spanyol részvényeket is említhetnénk.
