Pénz- és tőkepiac

Felpöröghet a személyi kölcsön igénylés

Az otthonfelújítási program is húzza a személyi hitelek piacát

Nagyobb összegű személyi kölcsönt vesznek fel idén a Takarékbank ügyfelei, mint az elmúlt években, ami főleg az otthonfelújítási programnak köszönhető. A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézetnél a kedvezményes állami program beindulása után megnőtt az igénylések száma is, sokan ugyanis nem a kamattámogatott jelzáloghitelből, hanem személyi hitelből finanszírozzák meg lakásuk, házuk, átalakítását – tájékoztattak közleményükben. A Takarékbanknál arra számítanak,

a járvány lecsengése után jelentősen megnő a hiteligény, és az április közepéig kihelyezett volumen az év végére az ötszörösére ugrik.

Az idei év első hónapjaiban a korábbinál húsz százalékkal nagyobb összegű, átlagosan 1,7 millió forintos személyi hitelt igényeltek az ügyfelek a Takarékbanknál. Ez a hitelintézet tapasztalatai szerint elsősorban az hatása, amit az is jelez, hogy főleg a magasabb jövedelműek igényelnek a korábbinál nagyobb összegű személyi kölcsönt a jelentős beruházást igénylő felújításhoz.

Míg a 150 ezer forintnál alacsonyabb nettó bérrel rendelkezők átlagosan 900 ezer forintos hitelt vesznek fel, ami 75 ezer forinttal több a korábbinál,

addig a legalább 300 ezer forint nettó keresettel rendelkezők átlagosan 2,8 millió forint kölcsönt kérnek, ami 700 ezer forinttal magasabb a tavalyinál.

Fotó: Shutterstock

Az ügyfelek hitelfelvételi célja között eddig is népszerű volt a lakásfelújítás, ez most még inkább dominál a tapasztalatok szerint. Emellett főleg autóvásárlásra, nagyobb családi eseményekre, illetve hitelkiváltásra használnak még személyi kölcsönt.

Az igénylések azonban még mindig nem érik el a világjárvány előtti szintet. Mintegy harmadával kevesebben vesznek fel személyi kölcsönt, mint 2019 vagy 2020 első hónapjaiban, és várhatóan csak a pandémia lecsengése után tér vissza a korábbihoz hasonló volumenű kereslet.

Idén, április közepéig összesen ötmilliárd forintnyi kölcsönt helyezett ki az ügyfeleknek a Takarékbank,

de a várakozásuk szerint az év végére, a járvány lecsillapodása miatt ennek majdnem ötszörösével számolnak.

A hitelintézet kínálja a legkisebb felvehető összeget a piacon, amivel az alacsonyabb jövedelműeknek is kedvez. A Takarékbank személyi kölcsönei 300 ezer és 8 millió forint között mozoghatnak, a futamidő végéig fix kamatozásúak, és most, kapcsolódva az otthonfelújítási támogatáshoz, hárommillió forintig díjmentesen előtörleszthetők.

lakáspiac otthonfelújítás személyi kölcsön
Kapcsolódó cikkek