BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Intenzív héten van túl a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A forint péntek esti jegyzésén 0,12 százalékkal erősödött a hétfői nyitáshoz képest. A héten 346,73 és 351,62 forint között mozgott az euró jegyzése.

Széles ingadozás után nyereséggel fejezte be a hetet a forint pénteken. Az eurót 348,15 forinton jegyezték pénteken este fél hétkor a bankközi piacon a kora reggeli 341,21 forint után.

A forint péntek esti jegyzésén 0,12 százalékkal erősödött a hétfői nyitáshoz képest. A héten 346,73 és 351,62 forint között mozgott az euró jegyzése.

A 346,73 forintos jegyzés egyúttal a forint idei legerősebb árfolyama is az euróval szemben, amit hétfőn állított be. A hónap eleje óta a forint 3,3 százalékkal, az év eleje óta pedig négy százalékkal erősödött az euróval szemben. Idei leggyengébb árfolyamánál, amit március 18-án ért el 369,20 forintos eurójegyzésen, a forint 5,7 százalékkal áll erősebben.

Fotó: Shutterstock

A dollárt a kora reggeli 285,74 forint után 285,40 forinton jegyezték este fél hétkor pénteken, ami a forint 0,12 százalékos napi erősödésének felel meg.

A hét eleje óta a forint 0,3 százalékkal erősödött a dollárral szemben, a hónap eleji árfolyamánál 4,7 százalékkal áll erősebben, az év eleje óta pedig 3,9 százalékkal erősödött.

A svájci frank jegyzése estére 317,39 forintra csökkent a kora reggeli 318,19 forintról 0,25 százalékos forinterősödéssel. A hét eleje óta 0,4 százalékkal, a hónap eleje óta 3,1 százalékkal, az év eleje óta pedig 5,4 százalékkal erősödött a forint a svájci frankkal szemben.

Júniusban emelhetik az alapkamatot

Egyértelmű jelek mutatnak a júniusi kamatemelésre az elemzők szerint, miután a monetáris tanács ülésének jegyzőkönyve számos kockázatra hívta fel a piacok figyelmét.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.