BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden harmadik új bankszámla az ifjúságé

A fiatalok többet fizettek bankkártyával, az egy vásárlásra jutó összeg pedig egy év leforgása alatt 28 százalékkal 4400 forintra nőtt.

Az ifjúsági számlák száma a K&H-nál május közepén meghaladta az 50 ezret, szemben a múlt év végi 39 ezres állománnyal, így ma már minden harmadik bankszámlanyitás 27 éven alulihoz köthető. Az is jól látszódik, hogy a fiatalok többet fizettek bankkártyával, az egy vásárlásra jutó összeg pedig egy év leforgása alatt 28 százalékkal 4400 forintra nőtt.

Fotó: Shutterstock

A digitális megoldások térnyerését az is jól mutatja, hogy a 19-29 éves korosztály 32 százaléka minden banki ügyet online intéz.

Az ifjúsági számláknál látható növekedésben fontos szerepet kaphatnak a digitális megoldások. Ezeknek köszönhetően egyre több banki szolgáltatás érhető el az e-bankon és a mobilbankon keresztül. Amellett, hogy az okostelefonos fizetés, így a Google Pay vagy éppen az Apple Pay is kényelmes alternatívát jelent a számukra – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

A bank adatai szerint az ifjúsági számlákhoz kapcsolt bankkártyákkal az idei első negyedévben az érintettek 1,1 millió alkalommal vásároltak, mely ez az egy évvel korábbihoz képest 9 százalékos növekedést jelent, amiben szerepet játszik, hogy a új számlák száma is emelkedet.

A digitális megoldások térnyerését a járvány is elősegítette. A K&H ifjúsági indexéhez az idei első negyedévben készült felmérés szerint a 19-29 éves korosztály 32 százaléka minden banki ügyet online intéz és a járvány magyarországi megjelenése óta nem is volt bankfiókban.

A megkérdezettek 54 százaléka pedig azt mondta, a mindennapi bankolást javarészt online oldják meg, esetenként fordult csak elő, hogy személyesen, bankifókba kellett volna menniük.

A felmérésből kiderült az is, hogy a legtöbb fiatal, a válaszadók 47 százaléka a banki alkalmazáson belül az eseti átutalásokat használja leginkább. A számlanyitási lehetőséget most 13 százalékuk vette igénybe, további 33 százalékuk pedig érdeklődik a lehetőség iránt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.