Pénz- és tőkepiac

Nem csillapodott a befektetési alapot választók hozaméhsége

A pandémia harmadik hulláma alatt is keresték a kockázatot a befektetők, ezzel folytatódott az európai befektetési alapok gyarapodása. A részvényalapok közel 270 milliárd eurót szedtek magukra, miközben a pénzpiaci eszközök vagyona az év első két hónapjában 4 százalékkal apadt.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felfutása sem tántorította el a befektetőket a kockázatvállalástól, a rizikósabb eszközök iránti kitartó kereslet révén rengeteg pénz érkezett 2021 elején az alapkezelőkhöz.

Az Európai Alap- és Vagyonkezelők Szövetségének (EFAMA) aktuális jelentése szerint januárban és februárban összesen több mint 121 milliárd euró friss megtakarítást helyeztek el befektetési jegyekben, a hozamok pedig még ennél is többet, csaknem 148 milliárdot hoztak a konyhára.

A tőkebeáramlás immár 11 hónapja töretlen, a kontinens befektetési alapjainak vagyona február végére 19 097 milliárd euróra hízott, ami az év elejétől 1,4 százalékos emelkedés.

A bővülés oroszlánrészét a részvényalapok szállították, amelyekből januárban 49, februárban pedig 37 milliárd eurót táraztak be. Az inflációs félelmek és az emelkedő kötvényhozamok különösen a növekedési részvényeket helyezték nyomás alá, a fejlett piaci tőzsdék raliját ez sem állította meg, a tengerentúlon és több nyugat-európai börzén is új csúcsok születtek. A Covid–19 elleni vakcinákat övező felfokozott remények felülkerekedtek az új vírusvariánsok jelentette potenciális kockázatokon, a részvényalapok kivételesen magas értékesítési volumenét ez az optimizmus is fűthette Bernard Delbecque, az EFAMA gazdasági és kutatási vezetője szerint.

A kockázatvállalás pedig busásan kifizetődött, a részvényalapok 160 milliárd eurós hozamot szállítottak két hónap alatt.

Az erős tőkebeáramlással együtt az összvagyonuk 4 százalékkal ugrott meg röpke két hónap alatt.

Fotó: Frank Rumpenhorst / DPA / AFP

A kötvényalapok csaknem 60 milliárd euró többlettel indították az évet – januárban 32, a következő hónapban pedig 27 milliárd euró friss tőkét kötöttek le a megtakarítók –, a hozamokon azonban majdnem ennyit buktak az óvatosabb befektetők,

a kategória 4335 milliárd eurós eszközértéke így lényegében nem változott.

A többféle eszközből válogató vegyes alapok 19, az ingatlanalapok pedig hatmilliárd eurót szívtak fel a vizsgált időszakban, a kedvezően alakuló hozamokkal együtt február végéig mintegy 1 százalékkal tornászták fel az összvagyonukat. A nem csillapodó kockázati étvágy áldozatai a biztonságosnak tekintett, alacsony hozamot kínáló, ám likvid pénzpiaci eszközök voltak, ahonnan csaknem 77 milliárd euró távozott az idén – februárban gyorsult fel igazán a visszaváltási volumen –, ez pedig önmagában elegendő volt ahhoz, hogy 4 százalékkal apadjon a kategória kezelt vagyona.

Az EFAMA ugyan csak február végéig összegezte az adatokat, de az alapkezelői folyamatokról gyorsabban beszámoló Refinitiv Lipper szerint az év elején látott trendek márciusban is érvényesülhettek.

Az amerikai pénzügyi szolgáltató saját – az európai szakszövetségtől eltérő – adatbázisa szerint újabb 40,7 milliárd euró vándorolhatott a befektetési alapokba.

Ezek túlnyomó többsége, 36,5 milliárd euró ezúttal is a részvényeszközökben talált helyet magának, miközben a pénzpiaci eszközök értékesítése nem érte el az egymilliárd eurót sem, azaz továbbra is a rizikós eszközökben láttak nagyobb fantáziát. A vegyes alapokba ezzel párhuzamosan 15,4 milliárd euró érkezhetett, míg a kötvény-, alternatív és egyéb alapokból rendre 5,1, 4,3, illetve 3,6 milliárd eurót váltottak vissza a Refinitiv Lipper becslése szerint.

részvény EFAMA befektetési alapok pénzpiac
Kapcsolódó cikkek