BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar papíroknak kedvezhet a régiós index átsúlyozása

Nem érinti közvetlenül a CECE index június 18-án esedékes átsúlyozása a magyar részvényeket, a cseh piac csökkenő súlya miatt azonban a lengyel és a hazai komponensek marginálisan fajsúlyosabbá válnak a régiós részvényindexben az Erste Befektetési Zrt. számításai szerint. Kisebb korrekció a lengyel CD Project, valamint a cseh Avast és a Moneta esetében történik – ez utóbbi súlya 1,66-ról 1,3 százalékra csökken –, azonban piacmozgató hatás ezektől sem várható. A magyar papírok közül az OTP súlya öt bázisponttal, 12,34 százalékra, a Mol,

a Richter és a Magyar Telekom súlya egy-egy bázisponttal emelkedhet a brókercég várakozásai szerint. A változások június 21-től lépnek életbe. | VG

Múlt héten is vitték

a MÁP Pluszt

A felajánlott 50 milliárd forintos mennyiség mintegy felét, 25,62 milliárd forintot jegyeztek a lakossági befektetők múlt héten a Magyar Állampapír Pluszból – ismertette tegnap az Államadósság Kezelő Központ. Az előző, pünkösd miatt rövid héten bő egymilliárd forinttal nagyobb mennyiség került a kisbefektetőkhöz az ötéves lejáratig tartva 4,95 százalékos éves hozamot kínáló kötvényből, amelynek heti kereslete 2021-ben csak elvétve csúszott húszmilliárd forint alá. | VG

Átalakul a 4iG vezetése

Korábbi terveinek megfelelően megkezdi a stratégiai fókuszterületeihez illeszkedő holdingstruktúra kialakítását

a 4iG. Az információtechnológiai társaság döntése szerint Linczényi Aladin igazgatósági tag a jövőben vezérigazgató-helyettesként felel a holdingszervezet kialakításáért és a növekedési stratégia végrehajtásáért. A csoport vezetésébe most érkező Tápai Tamás pedig

a 4iG IT-szervezeti egységének napi operatív irányítását végzi majd általános vezérigazgató-helyettesként. | VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.