Pénz- és tőkepiac

Alzheimer-kór elleni terápia fűti a Biogen piacát

A pénteki kereskedés során 5 százalékot emelkedett a Biogen, s ezzel 286,14 dolláron zárva a hetet a gyógyszerpapír, melynek árfolyamát az amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) küszöbön álló döntése fűti.

Fotó: Shutterstock

Az Alzheimer-kór elleni kísérleti terápiát a biotechnológiai vállalat közösen fejlesztette az Eisaival, melynek engedélyezéséhez a szükséges dokumentumok már az FDA asztalán vannak – mondta Török Lajos, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve:

a vállalat menedzsmentje, valamint az Alzheimer’s Association vezetője is optimista az engedélyeztetési folyamatokkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy a készítmény vegyes eredményeket produkált az utolsó teszt fázisban.

Az elemzők összességében megosztottak az eredményekkel kapcsolatban. Legutóbb az Oppenheimer elemzői emelték az engedélyeztetés esélyét 50 százalékra, a korábbi 30 százalékról. Míg a Mizuho elemzői szerint az FDA döntésének függvényében a árfolyama 200 vagy 400 dollár is lehet a közeljövőben.

Alzheimer Biogen
Kapcsolódó cikkek