Pénz- és tőkepiac

Az UBS nemcsak a szupergazdagok bankja

A svájci UBS csoport MyWay nevű digitális vagyonkezelő platformjára több mint 30 milliárd dollárnyi tőkét csatornázna be a következő 12 hónapban.

A svájci UBS nem kevesebb, mint 30 milliárd dollárral bővítheti az általa kezelt állományát a következő 12 hónap során a tavaly májusban bevezetett digitális vagyonkezelési platformja révén, elsősorban a globális szupergazdagokat követő szintén meglehetősen vagyonos rétegekre számítva – tudta meg a Reuters a cég menedzsmentjéhez közelálló körökből.

A MyWay-nek nevezett, folyamatosan fejlesztett felület segítségével az elmúlt évben egyébként mintegy 3,7 milliárd dollár került a zürichi óriás kezelésébe.

Ralf Hamers vezérigazgató vesszőparipájának megfelelően, hogy tudniillik szélesíteni kell a pénzintézet ügyfélbázisát, most már akár 250 ezer svájci frankkal, azaz nagyjából 80 millió forintos tőkével is ügyféllé válhatnak a befektetők, ami a digitális fejlesztések mellett szintén növelte az UBS vonzerejét. Az első 12 hónap során a platformra érkezett tőke összegét, illetve a második évre kitűzött célszámot a Reutersnek a svájci bank szóvivője is megerősítette.

Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

Hamers amúgy az UBS első negyedéves eredményeinek közzétételekor is beszélt a bank kissé meglepő új stratégiájáról, amely már csak azért is nagy port vert fel szűkebb szakmai körökben, mert eddig a vagyonkezelők nagy hangsúlyt fektettek a személyes kapcsolatokra, főként ha a leggazdagabbakról volt szó. Az angol hírügynökség szerint emellett

önmagában már az is egy váratlan húzás, hogy a helvét bank aktív kampánnyal fordul az 5 millió dollárnál kisebb befektethető vagyonnal rendelkező potenciális ügyfelek felé.

Hamers azonban kiemelte, hogy ez a terület lesz a bank bevételtermelésének új motorja, innen várható a növekedés.

Sőt a bankvezér egyenesen a Spotify-hoz és a Netflixhez hasonlította a cég jövőbeli működését, melynek során a lényeg a személyre szabott digitális ajánlatokon lesz.

Andreas Venditti a szintén svájci Bank Vontobel elemzője úgy véli, hogy miközben a világ milliárdosainak több mint fele az UBS-nél bankol, a jóval szélesebb, az emberiség nagyjából 1 százalékát kitevő következő rétegen belül még sehol sincsenek az 50 százalékos aránytól, tehát közöttük bőven lesz tere a terjeszkedésnek, nagy potenciált rejt az új irány.

Bruno Marxer a UBS globális befektetési üzletágának vezetője pedig arról beszélt nemrégiben, hogy a platform iránt nagy az érdeklődés mind a viszonylag kisebb vagyonnal bíró ügyfelek, mind a milliárdosok táborában. Földrajzi megoszlás szerint a felületen megjelent befektetők oroszlánrészét a svájciak teszik ki, de 1 milliárd dollár már Ázsiából is beáramlott. A bank most főként Európában és Észak-Amerikában erősíti marketingpolitikáját.

szupergazdagok UBS vagyonkezelés
Kapcsolódó cikkek