Elegáns belépővel mutatkozott be a parketten a divatpapír
Tegnap debütált a frankfurti tőzsdén az About You. Jól kezdett a parketten a régiónkban, így Magyarországon is népszerű webáruház, amely a 23 eurós jegyzési árhoz képest 25,6 eurón nyitott, és a kurzus már az első negyedórában felugrott 26,68 euróig. Ezután alábbhagyott a hangulat, s a délelőtti órákat a 26 eurós szinten hintázta végig a divatpapír. Ám ebéd után újra megjelentek a vásárlók, és második nekifutásra 26,91 euróig tornászták fel az árfolyamot. Majd ismét csillapodtak a kedélyek, és a 26 eurós szinthez közelített a jegyzés. Mindenesetre a 11,3 százalékos pluszban nyitással és a napközbeni határozott felugrásokkal kedvező benyomást keltett a frankfurti tőzsdeújonc. Amit el is várt a piac Európa leggyorsabban növekvő online divatplatformjától, amelynek értéke ezzel az árazással elérte a négymilliárd eurót.
A hamburgi székhelyű e-kereskedelmi céget 2014-ben alapították az Otto Group leányvállalataként. Ma is az Otto csomagküldő és Anders Holch Povlsen dán iparmágnás alkotja a nagytulajdonosi hátteret. Ausztriában és Svájcban nyitották az első webáruházakat, majd Hollandia és Belgium következett. Az elmúlt három évben pedig szinte egész Kelet-Európát behálózták: Lengyelország és Csehország után Magyarországon, Szlovákiában és Romániában, majd Szlovéniában, Észtországban, Lettországban, Litvániában és Horvátországban nyitottak. Üzletpolitikájuk érdekessége, hogy a marketing döntően az okostelefonokra épül, és tömegesen alkalmaznak helyi influenszereket, akik esetenként saját kollekciókat is népszerűsítenek. A vásárlók esetében a testre szabás a jelszó, a webáruház pedig személyre szabott hírcsatornákkal és termékajánlatokkal formálja az ügyfelek ízlését.
A tőzsdei bevezetés során zártkörű forgalomba hozatallal 600 millió euró értékű új részvényt értékesített a hamburgi cég. A bevételt a nemzetközi terjeszkedésre, illetve a technológiai platform fejlesztésére költik. Ha a saját részvényeket nem számítjuk, akkor az összes részvény 21 százaléka a közkéz. A kibocsátásban olyan nagy nemzetközi bankházak vettek részt, mint a Deutsche Bank, a Goldman Sachs, a J. P. Morgan, a Numis Securities, a Société Générale és a UBS.
Az About You árbevétele az idén februárig tartó pénzügyi évben 57 százalékkal, 1,17 milliárd euróra emelkedett, és a legutóbbi lezárt negyedévben a 2014-es indulása óta először lett nyereséges a vállalat. A cég 400 ezer terméket kínál 2000 márkától, s immár 23 európai piacon működik 30 millió aktív felhasználóval. A fogyasztói szegmensben a Zalando az About You versenytársa, míg B2B platformja a Shopify, az SAP és a Salesforce piaci ellenfele.
A sikeres antrét követően Tarek Müller igazgató és társalapító úgy nyilatkozott, hogy csodálatos a nap, amikor az About You a világ legismertebb márkáihoz és vállalataihoz csatlakozhat a tőzsdén, de a cég már a jövőre összpontosít, s reményeik szerint a parketten is folytatódik az elmúlt hét év elképesztő növekedési sztorija.


