BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős szinteken mozgott a forint

Faragó József | A tegnapi kereskedés is a korrekció jegyében zajlott, hiszen a BUX 0,89 százalékot emelkedve is bőven 49 ezer alatt, 48 624 ponton zárt. Bizakodásra adhat okot, hogy az OTP a nap végén áttörte a 16 500 forintos ellenállást, és a 16 580 forintos zárás 1,62 százalékos emelkedéssel, 6,25 milliárdos forgalom mellett további meneteléshez nyújthat alapot. Hasonló képet mutat a Mol, amely szintén felfelé tört ki a 2200–2400 forintos sávból, és 2404 forinton zárt, 1,09 százalékos emelkedéssel, 1,89 milliárdos forgalommal. A Richter csak oldalazott, és 0,18 százalékkal lejjebb csúszva, 706 milliós forgalommal 8190 forinton zárt. A Magyar Telekom elenyésző, 36 milliós forgalommal szinte ráfagyott a 425 forintos szintre. Nagy napja volt a forintnak, nem annyira a keddi kamatemeléstől, inkább a kilátásba helyezett havonkénti kamatemelések lehetőségétől hajtva ritka erős szinteken járt. Tegnap reggel már a 348-at közelítette az euró-forint árfolyam. Végül 350,70 közelében zárt a kurzus, de képbe került a 345–347-es támaszzóna is, és feltűnt a horizonton egy Elliott-ciklus ötödik hulláma, amely 341 forintos euróra mutat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.