Növekedésre készülnek az európai vállalatok
Az Intrum 29 európai országban 10 ezer vállalat megkérdezésével készítette el a 2021-es európai pénzügyi jelentést, melyből kiderül, hogy a cégvezetők fele szerint már az is szerencse, hogy vállalkozásuk túlélte 2020-at.
A gazdasági eredmények azonban hála a kormányzati programoknak és az új, digitális üzleti modellek térnyerésének végül mégsem lettek annyira borúsak.
A válság által megviselt vállalatok így most egy felívelő időszakra számítanak.
Deszpot Károly, az Intrum értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója szerint noha az állami támogatások megmentették a cégeket a csődtől, a megkérdezettek felénél nem sokon múlt, hogy túlélték 2020-at. Voltak azonban olyanok is, akik üzleti modelljeik digitalizálásával és határozottabb hitelkezelési gyakorlatokkal erősödni tudtak.
A vállalatok többsége optimista és ambiciózus terveket dédelget, ám fontosnak tartja a pénzforgalom és a likviditás biztosítását, különösen, hogy még nem világos, általánosságban hogyan érintette a járvány a fizetési magatartást.
Emiatt jelentős az aggodalom a hitelezettek fizetésképessége miatt.
A pandémiát követően az üzleti vezetők várakozásai pozitívabbak, mint egy évvel ezelőtt és idén fonto stratégia döntések születhetnek. Tízből négy európai kis- és középvállalkozás például a járvány eredményeként felgyorsítja a digitalizációt.

Továbbra sem világos a járvány hatása a fizetési szokásokra, hiszen egyelőre az állami segítségnyújtás és a fizetési határidőkkel kapcsolatos növekvő szigor védte meg a likviditást.
A válaszadók 62 százaléka még sosem aggódott annyira az adósai fizetőképessége miatt, mint most és a késedelmes fizetés növekedésére számít a következő 12 hónapban.
amint megszűnik a cégek kormányzati támogatása.
Az európai cégek azonban nemcsak az állami pénzekre és a technológiai fejlesztésekre támaszkodva vészelték át a válságot. A jelentésből kiderül, hogy
2021-re az előző évhez képest 20 százalékkal csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a jó ügyfélkapcsolat fenntartása érdekében tágabb fizetési határidőt fogadtak el, mint amit megfelelőnek tartottak.
Emellett a pandémia hatására a cégek proaktívabban kezdték kezelni a likviditást és a felgyűlő kintlévőségeiket. A kkv-k több mint kétharmada (65 százaléka) azt mondja, a járvány hatására komolyabban veszik ezt a területet.
A járványhelyzet fényében az üzleti vezetők még sok évig bizonytalanságra számítanak. Azoknak a cégeknek, amelyeknek csökkent a nyeresége a járvány alatt, több mint fele úgy véli,
Ugyanakkor Európa-szerte a cégvezetők háromnegyede arra számít, hogy a védőoltások terjedése pozitívan hat majd cégük teljesítményére 2021 második felében, 45 pedig azt mondja, régóta nem volt ennyire optimista a növekedéssel kapcsolatban.
A tavalyi felméréshez képest tehát már nem annyira a túlélésük miatt aggódnak a cégek, hanem amiatt, hogy képesek lesznek-e növekedni, és új alkalmazottakat felvenni.
és ha a partnereik gyorsabban fizetnének, több pénzt tudnának fektetni a fenntarthatóságba, innovációba és digitalizációba.
Sok cég úgy véli, az egyéni cselekvés még kevés a késői fizetések kezelésére. A jelenséget inkább társadalmi problémának látják, amit új, európai uniós szintű szabályozással kellene kezelni.
Az Intrum 2021-es Európai Fizetési Jelentése rámutat arra is, hogy a gazdasági fellendülése nagyban függ a felelősségteljes gazdálkodástól, a kintlévőségek ésszerű kezelésétől és a méltányos piaci versenytől.
A fenntartható pénzforgalom és a hosszútávú nyereségesség a korábbi időszakoknál is fontosabb, mert


