A járvány kitörése óta több árupiaci termék különböző kereslet és kínálat oldali sokkon esett túl és a legtöbb esetben ezen folyamatok nagy árnövekedésekhez vezettek. Habár az árfolyamok erősödése mögött akadnak átmeneti és megatrend hatások is, nagyrészt könnyen elkülöníthetők ezek egymástól. A pandémia, mint a legerősebb átmeneti hatás, több termék esetében a kereslet visszaesésével járt, így az árak rövid időre lefelé indultak el, azonban

2020 nyarán az oltási programokról érkező pozitív hírek javították az általános gazdasági kilátásokat, melynek következtében megindult az árak emelkedése.

Az átmeneti hatások között továbbá megjelent az afrikai sertéspestis, illetve az Egyesült Államokat és Brazíliát sújtó rekord szárazság. Mindkét hatás a mezőgazdasági cikkek (szója, kukorica, sertéshús) drágulásához vezetett.

Fontos kiemelni a megatrend hatást is, hiszen ez hosszabb időre befolyásolhatja egy-egy árucikk piacát. A világ gazdaságainak zöld átállása jelentős mértékben befolyásolta az e folyamatban szerepet játszó termékek iránti keresletet, s ez a felívelő árfolyamokban is megmutatkozott. Itt három fémet érdemes megemlíteni: a kobaltot, a lítiumot és a rezet.

Utóbbi árfolyama egy év alatt közel 50 százalékot emelkedett, leginkább a magas keresletet támasztó elektromos autógyártás és megújuló energiatermelésnek köszönhetően. E két iparág gyorsulása mögött leginkább a szigorúbb dekarbonizációs törekvések húzódnak meg. A legnagyobb bányavállalatok ezidáig nem tudták növelni rézkitermelésüket, s ez hosszabb időt, akár egy évtizedet is igénybe vehet. A lítiumot és a kobaltot akkumulátor alapanyagainak használják, így nem meglepő módon ezen piacokat is a túlkereslet jellemzi. A kínai kereslet ingadozása befolyásolta a piacok ármozgásait az év elején, de így is kétszámjegyű áremelkedést figyelhettünk meg az elmúlt egy évben az említett fémeknél. A jövőben mindhárom fém piacán a döntő tényező a kínálat igazodásának tempója, hiszen számíthatunk arra, hogy a zöld átállás miatt a kereslet legalább stagnálni, de – a klímacélokból adódóan - leginkább növekedni fog. Ez nagy hatással lehet az érintett iparágakban szereplő vállalatok értékelésére is, hiszen tovább drágulhatnak az alapanyagaik és ez előbb-utóbb a fogyasztói árakban is meg fog jelenni.