Pénz- és tőkepiac

Pörgős volt az első félév az európai IPO-piacon

Nemcsak Amerikában, Európában is csúcsot döntött az első félévben az elsődleges részvénykibocsátásokból (IPO) befolyt összeg. Az őszi folytatásra viszont szertefoszlikaz eufórikus hangulat a befektetők körében.  

Tizennégy éves csúcsra ért az európai IPO-piac az első hat hónapban. A befektetők és a kibocsátók egymásra találtak, előbbiek a pénzbőséget és az újranyitás lendületét kihasználva lecsaptak a növekedési sztorijukkal a tőzsdét megcélzó vállalatokra. Az utóbbi hetekben a jó néhány visszamondott IPO – Primafrio, PHE, Marex Spectron, Nordgold és Huvepharma – ugyanakkor már azt is előre jelezte, hogy a közelgő kamatemelési hullám óvatosságra kezdi inteni még a kockázattűrő, mindenevő befektetőket is.

Fotó: Shutterstock

Addig is érdemes megünnepelni az európai IPO piacot, amely az Egyesült Államok börzének 171 milliárd dolláros féléves teljesítményével szemben 43,2 milliárd dollárt tudott megmozgatni, főként a technológiai vállalatoknak köszönhetően. Volt honnan feljönni, hiszen a pandémiát megelőző évben 8,7 milliárd, míg tavaly 5,4 milliárd dollárt szedtek csak össze a parkettre lépő vállalatok. A tőzsdei forrásbevonás egyéb formáit is ide számítva 143 milliárd dollárnyi összeget vihettek idén eddig haza a kibocsátók, ez már történelmi rekord a maga nemében. Az első félévben fenséges körülmények voltak az IPO-k számára – értékelte az időszakot a Reuters érdeklődésére James Fleming, a Citi globális tőkepiaci vezetője, mások szerint soha nem adódtak alkalmasabb körülmények a cégek parkettre lépéséhez, különösen a fejlődés letéteményesei, technológiai profilú társaságok papírjai iránti kereslet volt kiugró, a világ nagy jegybankjai által biztosított pénzeső elsősorban őket áztatta el – pozitív értelemben. 

Kiemelkedik közülük a lengyel InPost csomagszállító társaság, amely az amszterdami börzén 2,8 milliárd eurót szedett össze, ekkora kibocsátás három éve volt utoljára Európában. A házhoz szállítást a box rendszerű telepített csomagkiadó automatákkal kombináló logisztikai cég körüli eufória elülni látszik, árfolyama a január végi IPO óta 17 százalékot esett. Rosszabbul járt a német internetes járműkereskedelmi portált üzemeltető Auto1, amely február eleje óta 26 százalékot veszített piaci értékéből. A Londonban színre lépett Dr Martens bakancsgyártó viszont most épp ott tart, ahonnan indult, pedig közben a járvány negatív hatásait is maga mögött hagyta. Az említésre méltó üzletek sorában találjuk a brit Vodafone csoport mobil-infrastruktúráját és toronyhálózatát üzemeltető Vantage Towerst, amely Frankfurtban lépett tőzsdére, s a beszedett 2,3 milliárd eurójával három éves német csúcsot állított fel. 

A brit Deliveroo ételfutár-szolgálat Londonban sepert be 1,5 milliárd fontot. A kínálati tetejére beárazott már az első kereskedési napon, április 1-jén megtréfálta befektetőket a 30 százalékos zuhanásával, azóta viszont egyenesbe jött, s eddig 9 százalékos árfolyamnyereséget hozott a mellette végig kitartó részvényeseknek. Szintén másfélmilliárdra tett szert, csak euróban a Spanyolországban hat éves IPO-csúcsot megdöntő alternatív áramtermelő, az Acciona Energia, amely a múlt héten közel négy százalékos plusszal kezdte meg madridi tőzsdei karrierjét. Őszre már 30 nagyobb IPO-t jeleztek előre a bankárok, akik szerint likviditásban nem lesz hiány, ugyanakkor a kockázatvállalás csökkenése már nyomot hagy a keresleten.

Tizennégy éves csúcsra ért az európai IPO-piac az első hat hónapban. A befektetők és a kibocsátók egymásra találtak, előbbiek a pénzbőséget és az újranyitás lendületét kihasználva lecsaptak a növekedési sztorijukkal a tőzsdét megcélzó vállalatokra.

Európa IPO Deliveroo
Kapcsolódó cikkek