Júliusban az előző havinál lényegesen több friss tőkét vittek az alapkezelőkhöz az európai befektetők, kockázati étvágyuk azonban lényegesen csökkent a Refinitiv Lipper friss statisztikája szerint.

Fotó: Shutterstock

Az Európában is egyre inkább romló járványügyi helyzet dacára a nyár középső hónapjában fokozódott a befektetési kedv a kontinens megtakarítói körében, akik a júniusi pénzmennyiség csaknem kétszeresét, 104,6 milliárd eurót helyeztek el különböző befektetési alapokban. A koronavírus delta-variánsának terjedése azonban a vásárlási lázzal együtt is nagyobb óvatosságra intette a befektetőket, az amerikai pénzügyi adatszolgáltató összeállítása szerint ugyanis ezúttal a legkevésbé rizikós eszközökre mutatkozott a legnagyobb kereslet.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a könnyen visszaváltható, biztonságos, ám mindezért cserébe alacsony hozamot kínáló pénzpiaci alapokba érkezett messze a legnagyobb, 43,3 milliárd eurós összeg. 

Júniusban még 15,5 milliárd eurót váltottak vissza a legkevésbé kockázatos terméktípusból, most viszont az újonnan lekötött pénzmennyiség mintegy 40 százaléka itt talált helyet magának. 

A pénzpiaci alapokon belül főként az euróban jegyzetteket vásárolták – 39 milliárd euró összértékben –, de mintegy 10 milliárd eurós értékesítéssel keresettek voltak az angol fontban denominált alapok is.

A júniusi volumennek majdnem a dupláját tárazták be a hagyományosan ugyancsak alacsonyabb kockázatúnak tartott kötvényalapokból is, bő 23 milliárd eurós értékesítéssel ez a kategória bizonyult a második legnépszerűbbnek. 

A kategórián belül a globális kitettséget rövid lejáratú kötvények regisztrálták a legnagyobb, 5,5 milliárdos pénzbeáramlást, míg a dollárban jegyzett vállalati kötvényekből 2,7 milliárd eurót váltottak vissza.

Az előző hónap slágertermékeiből, a részvény- és a vegyes alapokból ezúttal viszont számottevően kevesebbet vásároltak a befektetők. A júniusban még legkeresettebb, tőzsdei kitettséget adó eszközök értékesítése felére, 18,9 milliárd euróra esett vissza egy hónap alatt, míg a többféle eszköztípusból építkező vegyes alapok negyedével alacsonyabb, 15 milliárdos tőkebeáramlással zártak júliusban. A részvényalapok közül továbbra is a globális részvénykitettséget adó termékek a legnépszerűbbek, ezek 16,9 milliárd euró friss tőkét szívtak fel.

A fentieknél lényegesen kisebb eszközértékű kategóriák közül az alternatív és az árupiaci alapok iránt is fokozottabb érdeklődés mutatkozott, igaz, az előbbiekbe 3,4 milliárd, az utóbbiakba pedig mindössze 400 millió eurót fektettek be. Egyedül az ingatlanalapjaiktól szabadultak a befektetők, a nyár eleji 700 millió euró után ezúttal 100 milliós tételben váltottak vissza ezekből a termékekből.